Új erdélyi párt alakításán munkálkodnak?

Nem cáfolta Hermann Mark Christian, a Szabad Emberek Pártjából nemrég kilépő marosvásárhelyi politikus, hogy egy új erdélyi párt van alakulóban. A városi tanács volt tagja a napokban Sabin Ghermannal és Eckstein-Kovács Péterrel egyeztetett.

– Aki engem ismer, az tudja, hogy nem az az ember vagyok, aki megijedne a kihívásoktól és emiatt felkötné a nyúlcipőt. És szó sincs arról, hogy „meguntam volna” mindazt, amiben hittem és amit egyébként szívvel-lélekkel csináltam két éven keresztül. Vannak pillanatok az életben, amikor az ember válaszúthoz érkezik, és döntenie kell.

A marosvásárhelyi városi tanácsban eltöltött közel két év rengeteg időt, áldozatot, energiát, szellemi- és lelkierőt vont el tőlem úgy, hogy sokszor senkire sem számíthattam.

A legtöbb harcot egyedül voltam kénytelen megvívni. Nem volt más lehetőségem, mint eldönteni, hogyan tovább. Bizonyos utakra rá kell lépni, másokról le kell térni ahhoz, hogy hűségesek maradjunk önmagunkhoz. Az a fontos, hogy előre nézzünk.

{K1}

– Az élet sokkal többről szól, mint pusztán a politikáról. Egyelőre egy egészséges és szükségszerű „politikai szünetet” tartok, és ezáltal a magánéletemre és vállalkozásomra fektetek nagyobb hangsúlyt. Van nekem is egy kaptafám,

eddig sem a politikából éltem meg.

Az elmúlt hónapokban Svédországban teljesítettem egy szerződést, a következő egy évre pedig egy újabb projekt körvonalazódik Ausztriában. Mindamellett, hogy a munkám egy teljes embert követel, az elkövetkezendő egy évben lehetőségem lesz átgondolni és mérlegelni, hogy kívánok-e a jövőben bármilyen politikai-közéleti szerepvállalást, vagy maradok ezentúl egy civil a pályán. Volt a POL előtt és a városi tanácsosi tisztségem előtt is egy életem, és lesz egy életem ezután is. Egyébként ez a szép benne, hogy vannak opcióim. Sosem rohantam tisztségek után, hogy stílszerű legyek, nem a stallumok teszik az embert, hanem az, amit vállal. Ellentétben más politikusokkal, engem sosem a hatalom megszerzése és megtartása motivált, hanem hogy pozitív változásokat tudjak kieszközölni, és annak, amit csinálok, legyen kézzelfogható eredménye.

– Humorizálhatok egy kicsit? Nos, egy klasszikus politikus most azt válaszolná, hogy ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretném. De mivel sosem ezt a sablont gazdagítottam, ha már témánál vagyunk, inkább azt mondom, miért ne?

– Természetesen. Sőt, a mai közállapotokat tekintve egyenesen szükségszerű, és úgy tűnik,

megszületett egy valós társadalmi igény is a helyi és regionális pártokra.

Nemrég olvastam Csernus Imre egyik gondolatát, amely körülbelül úgy szól, hogy a szabadság nem azt jelenti, hogy valaki vállalja a felelősséget, hanem hogy vállalhatja. A „vállalhatja” pedig azt jelenti, hogy lehetőségünk van legalább kétféleképpen dönteni, hogy lehetőséged van másként, emberibben élni, mint eddig. Végülis egy demokráciában is ez jelenti a választás szabadságát. Talán tévednék?

– Bevallom, nagyon meglepődtem az emberek reakcióján a POL-ból való kilépésem hírére. Rengetegen üzentek, biztattak, bátorítottak, megköszönték a munkámat. Azt hiszem, ezek azok a ritka pillanatok az életben, amikor jó érzés embernek lenni. Egyben

visszaigazolást kaptam a marosvásárhelyi emberektől, magyaroktól és románoktól egyaránt, hogy volt értelme a munkámnak,

hogy igenis lehet ezt másként is csinálni. Jobban, hatékonyabban, tisztességesen, méltányosan és igazságosan, hitelesen és transzparens módon. Utólag azt is elismerem, hogy szándékosan és tudatosan igyekeztem felállítani egy egészséges mércét. Semmi mást nem szeretnék, mint normalitást. És úgy látom, hogy egyre többen vágynak rá. Ennek tükrében úgy érzem, erőfeszítéseim nem bizonyultak hiábavalónak olyan körülmények között, hogy azzal hálózattal, rendszerrel kellett megküzdenem, amely egy bizonyos pártok felett átívelő politikai és üzleti érdekcsoportok mentén működik már hosszú évek óta „kéz kezet mos” alapon, és amely ma is láncra veri és visszafogja a fejlődésben az egyébként jobb sorsra érdemes szeretett városunkat. Mint említettem már, a következő egy évben lehetőségem lesz sok mindent átgondolni, így azt is, hogy szeretnék-e részt venni 2020-ban a polgármesteri tisztségért való megmérettetésen. Ehhez azonban azt is hozzá kell tennem, hogy

a legnagyobb kihívás nem a választások megnyerése, hanem az, hogy miként hozod ki Marosvásárhelyt ebből a gazdasági elszigeteltségből

és mentális enklavizációból, amelybe beletaszították, milyen tervet, programot, jövőképet tudsz felmutatni. Ha nem tudod tartalommal feltölteni, hanem csak illúziókkal, felesleges. A polgármesteri munka ugyanis nem egy egyszemélyes munka, hanem egy intézmény. Amennyiben létezik valós társadalmi igény a változás és a normalitás iránt, és amennyiben sikerül összeállnia egy tisztességes, jó szándékú, jóhiszemű szakemberekből álló csapatnak, akik képesek a közösségi érdeket a saját személyes érdekeik fölé helyezni, átgondolom én is, hogy érdemes-e belevágni. Addig is nyitva marad néhány lényeges kérdés: van-e kivel? Van kiért? Van miért? Van értelme? Erre viszont már nem nekem kell választ adnom...