Egészségtudományi szakokat indítana a Sapientia, együttműködve a csíkszeredai kórházzal

Molnár Rajmond 2018. július 12., 19:40

A kutatás és az oktatás területén kíván együttműködni a jövőben a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Kara.

A Sapientia EMTE Csíkszeredai karának épülete. Egészségügy-terén is bővülhet az oktatási paletta Fotó: Gecse Noémi

A kórház, valamint a felsőoktatási intézmény vezetősége sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön az együttműködési szerződésről. Konrád Judit ideiglenesen kinevezett kórházmenedzser elmondta:

ez egy nagyon fontos lépés a kórház életében, hiszen a magas kompetenciájú kórházaknak járó kettes szintű besorolás egyik feltétele, hogy intézményük együttműködjön egy egyetemmel mind a kutatás, mind az oktatás terén.

{K1}

Szakokat indítanának

Mara Gyöngyvér, a Sapientia EMTE rektorhelyettese úgy fogalmazott, hogy a Csíkszeredai Kar a kórház vezetőségével pontosítja majd a szerződés részleteit, azaz hogy a jövőben milyen területeken tudnának együttműködni. A megállapodás első részeként viszont már vannak közös projektjeik a kutatás terén. Továbbá a lehetőségek szerint majd az oktatásban is együtt kívánnak működni a kórházzal – tette hozzá

Egyetemünk a térség munkaerőpiaci igényeinek megfelelően hozza létre a képzési kínálatát, eddig pedig már több kérés is megfogalmazódott felénk, hogy fontos lenne szakokat indítsunk az egészségtudományok területén

– magyarázta a Mara Gyöngyvér. Konkrétumokat azonban sem a kórházmenedzser, sem a rektorhelyettes nem mondott arról, hogy milyen szakokat is indítanának, illetve mikor valósulna meg az együttműködés.

{A}

A sajtótájékoztatón szó esett a hétvégi kórháznapokról is, amelyek a tudományosság és a szakmaiság jegyében zajlottak a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karának épületében – számolt be dr. Adrian Dobrică mellkassebész szakorvos. Úgy vélte, a konferencián a tudományos szint magasabb volt az első kórháznapokhoz képest, nagyon sok neves romániai és magyarországi professzor képviseltette magát, a fiatal rezidensek mellett.