Résztvevői rekordot döntött a Vibe Fesztivál

Szász Cs. Emese 2018. július 11., 15:06

Csaknem tízezerrel többen buliztak a Maros-parton idén, mint a múlt évben, a második Vibe Fesztivált így résztvevői rekorddal zárhatták a szervezők. Összesen csaknem 34 ezren fordultak meg a rendezvényen, ezzel pedig teljesült a szervezők célkitűzése is.

Összesen csaknem 34 ezren fordultak meg a rendezvényen Fotó: Bethlendi Tamás/Vibe Fesztivál

A szervezők összesítése alapján egészen pontosan 33 870-en VIBE-oltak idén Marosvásárhelyen, Erdély legszínesebb diáktalálkozóján. Ez naponta mintegy kétezerrel több résztvevőt jelent a tavalyhoz képest, amikor végül összesen 24 ezer fesztiválozóval zárták a rendezvényt. Rés Konrád Gergely fesztiváligazgató a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta,

ők azt a célt tűzték ki, hogy elérjék a 30 ezres látogatottságot, ez a rendezvény utolsó két napjának időjárása ellenére sikerült, sőt meg is haladták a tervezett számokat.

{A}

Pénteken voltak a legtöbben

A kaput péntek este lépték át a legtöbben, ekkor ugyanis nem csak az időjárás kedvezett a fesztiválozóknak, nagyon sokan várták már, hogy együtt vibráljanak a Wellhelloval és a nap többi előadójával. Több ezren énekeltek és táncoltak együtt Fluorral és Diazzal a hangulatos, naplementés koncerten. Ezután az angliai Dub Pistols Sound System foglalta el a Magenta Stage-et, majd a saját bulijuk után váratlanul beugrottak a szintén brit Sigma elektronikus zenei producer Blue Arénás szettjére is.

A fesztiválozók összetételét tekintve a főszervező elmondta, hogy csak ezután fogják az adatokat összesíteni, de úgy tűnik

továbbra is Maros és Kolozs megyéből érkezik a legtöbb fesztiválozó, s utána a Hargita és Kovászna megyei diákok képviseltetik magukat leginkább.

Kérdésünkre elárulta, a Parti Aréna programjával esténként valamennyire a román közönséget is elérték, de ezt amúgy sem tekintették elsődleges céljuknak.

Mi azt a célt tűztük ki, hogy a rendezvény az erdélyi magyar diákok találkozópontja legyen.
Nem csak maradandó élményekkel tértek haza a Vibe-ról hétfő reggel a résztvevők, hanem új barátságokkal, kapcsolatokkal is, számunkra ez a legfontosabb

– mutatott rá Rés Konrád Gergely.

A fesztivál identitás erősítése továbbra is cél

A fesztiváligazgató elárulta, hogy az idei Vibe Fesztivál nagy előnyének tartja, hogy sikerült a tavalyi felvetésekre reagálni, ezeket megvalósítani.

A tavalyi reakciók hatására sikerült erősítenünk a fesztivál identitását, újragondoltuk a bejárati övezetet, fesztiválbútorzatot építettünk, új helyszínekkel, nappali programokkal, valamint zenei kínálattal is szintet léptünk a tavalyhoz képest.

Igazából még a részleteken lehetne dolgozni, ezt tervezzük is jövőre, de mindenki nagyon értékelte amúgy a kiépített fesztiválhelyszínt, idén pedig kaptunk még egy-két javaslatot vendéglátás terén a résztvevőktől” – mondta Rés Konrád Gergely. Hozzátette: jövőre is biztosan lesz Vibe Fesztivál Marosvásárhelyen, amelynek az alapjait az elkövetkező hetekben már szeretnék leszögezni.