Kosárlabdázva nyaraltak a gyergyói lányok

Gergely Imre 2018. július 11., 16:05

Mangalián rendezték meg idén is az országos gyermek kosárlabda-bajnokságot, ahol a legkisebb korosztályokhoz tartozó csapatok mérték össze tudásukat. Hobaj Levente edző vezetésével a Gyergyószentmiklósi ISK lánycsapata is jelen volt.

A gyergyói csapat a tengerparti tornán. Elégedettek lehetnek az eredménnyel Fotó: Gyergyószentmiklósi ISK

A tengerparti torna szervezői ezúttal megváltoztatták a lebonyolítási rendszert, a 28 együttest egy tíz- és két kilenccsapatos csoportba sorolták, ahol mindenki játszott mindenkivel, azaz nem rendeztek kieséses szakaszt és helyosztókat.

A 2006–2008-ban született gyergyói lányok nyolc mérkőzést játszottak. Négy győzelem és ugyanennyi vereség a mérlegük. Az elveszített meccsekből hármat akár a gyergyói lányok is megnyerhettek volna, szoros, 2–3 pontos különbségek születtek ezeken.

Ezek a lányok még nagyon kevés mérkőzést játszottak a nagyobb korosztályokhoz képest. Ez volt az első országos tornájuk, és számukra az volt a cél, hogy játsszanak, szerezzenek tapasztalatot, érezzék, milyen is amikor súlya van a játéknak. Bizonyítottak, elmondhatom, hogy nagyon jól teljesítettek.

– összegzett Hobaj Levente.

{A}

Egyéni, kosárra dobó versenyt is szerveztek, ahová minden csapatból egy játékost lehetett benevezni. A gyergyói Hobaj Ella 4. lett a 28 résztvevő közül.

A Gyergyói ISK eredményei:
Gyergyói ISK–Bukaresti 4-es ISK 31–11
Gyergyói ISK–Temesvári Bega 9–12
Gyergyói ISK–Jászvásári Național 25–9
Gyergyói ISK–Costinești-i Admar 25–11
Gyergyói ISK–CSȘ Craiova 17–23
Gyergyói ISK–Gyulafehérvári Sportiskola 21–23
Gyergyói ISK–Cuza Sport Brăila 25–22
Gyergyói ISK–LPS Pitești 13–35.