Székely–palóc lakodalomra készülnek

Molnár Melinda 2018. június 26., 19:55

Homoródkarácsonyfalván és testvértelepülésén, a magyarországi Varsányban is élnek a régi idők lakodalmasainak hagyományai. A Karácsonyfalván évente megtartott gyermeklakodalmas alapján „házasítják össze” a két település szokásait.

Palócföldi viseletesek mellé szegődik a székely ruhás karácsonyfalvi násznép. Archív Fotó: Barabás Ákos

A két szokásrend együttes felelevenítésével erősítik a testvértelepülési kapcsolatot, a generációk közti párbeszédet, ugyanakkor a kulturális turizmust is, hiszen terveik szerint egy évről évre ismétlődő rendezvény első állomása lesz a mostani közös gyermeklakodalmas Varsányban. A Székely–palóc lakodalom elnevezésű programot a Cselekvő közösségek – aktív közösségi szerepvállalás projekt részeként valósítja meg a karácsonyfalvi Dungó Kulturális Egyesület (DKE) és a varsányi székhelyű Nógrád Turizmusáért Egyesület, melynek elnöke a település polgármestere, Kanyó Judit.

Összeillesztik

Hónapok óta folynak az egyeztetések – tudtuk meg Benedek Enikőtől, a DKE elnökétől. Csütörtökön közel negyvenen indulnak el Karácsonyfalváról a június 29. és július 1. között megrendezendő programsorozatra. Az együttlét napjain varsányi családok gondoskodnak az erdélyi vendégek szállásáról, ellátásáról.

A varsányi Kanyó Balázs és a karácsonyfalvi Béla Albert fafaragók a megadott méret alapján egy időben, de saját műhelyükben faragják ki a palóc leányt, illetve a székely legényt, melyeket majd a kézfogón illesztenek össze.

Mindkét településen összegyűjtötték a lakodalmak tárgyi emlékeit, hang- és képanyagait, melyekből Varsányban, a Hagyományok Házában kiállítást hoznak létre. Ugyanott pénteken délután hat órakor nyitják meg Somogyi György Erdélyi unitáriusok élő népművészete című fotótárlatát.

Fotó: Barabás Ákos

A székely–palóc lakodalmas dallamait, jeleneteit és forgatókönyvét az internet segítségével egyeztették, és a két település hagyományőrző csoportjai közösen mutatják be szombaton. A zömmel a karácsonyfalvi gyermeklakodalmas korábbi szereplőiből álló csoport és a varsányi hagyományőrzők a Kézművesportán tartják a kézfogót, amelyet gasztronómiai programok kísérnek. Palóc- és székelyföldi lakodalmas ételeket mutatnak be, és lehetőség lesz kóstolásra is. Karácsonyfalváról köményest, kalácsot, juhsajtot, ordát, mézet és más finomságokat visznek.

Püspöki áldással

Benedek Enikő megjegyezte, mint a régi időkben az örömszülők, a két szervezet megegyezett. A fiatalok majd csak a menyasszony kikérése után „szembesülnek” a nekik választott párral.

{A}

A menyasszony öltöztetése a Kézművesportán zajlik majd délután két órától, a vőlegény búcsúztatója három órakor kezdődik a Falumúzeumban. Oda érkezik Karácsonyfalva másik testvértelepülésének, Nagykarácsonynak a küldöttsége, valamint a Magyarországon élő karácsonyfalviak, és nászmenetben együtt kísérik fel a vőlegényt a Kézművesportához, ahol Komán Attila szószóló kikéri a menyasszonyt. Délután négy órától a templomban szentmisén vesznek részt, és a násznép áldást kap Beer Miklós váci megyés püspöktől. Öt órakor a közösségi ház szabadidőparkjában kezdetét veszi a lagzis mulatság, az események a karácsonyfalvi, illetve varsányi hagyományok szerint történnek.

A székely–palóc lakodalomról filmfelvétel készül, amely egyedüli lesz a folklór történetében, hiszen egy filmben lesznek láthatók és hallhatók a két népcsoport lakodalmat kísérő népszokásai, népdalai, népzenéje, néptánca és népviselete – tájékozatott Kanyó Judit varsányi polgármester.

A násznép vasárnap indul vissza Karácsonyfalvára. Hogy a palóc menyecskét magukkal hozzák-e, majd elmeséljük.