Lăcătușu: nagy a szakadék az identitásmegőrzésre nyújtott magyar és román állami támogatások között

Bíró Blanka 2018. június 21., 17:51

Mint mondta, a többségében magyarok által lakott két megyében „akut módon” hiányzik a román projektekre fordított állami támogatás, holott ők nem előjogokat várnak, csak támogatást, hogy megőrizzék és megéljék a nemzeti identitásukat.

Székelyek és románok. Mindenkinek fontos az identitás megőrzése. Képünk illusztráció Fotó: Pál Árpád

„Hatalmas az eltérés, még most, az egyesülés centenáriumának évében is a között, hogy mit tesz a magyar állam a romániai magyarok identitásának megőrzéséért, és mit tesz értünk a román állam. Nem előjogokat akarunk, hanem támogatást, hogy

biztosítani tudjunk egy minimális egyensúlyt abban, hogy miben részesülnek a magyarok, és mit kapunk mi”

– mondta Lăcătuşu. Hozzátette, noha sem a helyi, sem a központi hatóságoktól nem kapnak támogatást, a két megyében élő románok hatalmas érzelmi és szolidaritási tőkét kapnak a többi romántól, sőt a diaszpórából is.

A magyarellenességéről ismert Lăcătuşu az Andrei Şaguna szentté avatott erdélyi ortodox püspök emlékére szervezett rendezvénysorozaton nyilatkozott. A 27. Andrei Şaguna-napok kedden este a püspök sepsiszentgyörgyi szobrának megkoszorúzásával kezdődtek, és július 7-ig tartanak.

{A}