Nagy az igény egy új bölcsőde építésére, de erre várni kell

Molnár Rajmond 2018. június 18., 20:32

Túljelentkezés miatt több mint harminc gyereknek nem jut hely ősztől a csíkszeredai bölcsődében.

Archív Fotó: Veres Nándor

A hatvanhárom férőhelyes csíkszeredai kisdedóvó a szeptember 10-én kezdődő új tanévre 36 üres helyet hirdetett meg, a többi helyre a tavalyi tanévből írathatták vissza a gyerekeiket a szüleik.

A megüresedett helyekre 69 szülő töltötte ki a jelentkezési ívet a nemrég véget ért iratkozási időszak alatt.

A helyek elosztása egy előre meghatározott kritériumrendszer alapján történik: a szempontok többek között a munkavállalásra, a családi állapotra és a gyerekek számára vonatkoznak – számolt be érdeklődésünkre Kövér Katalin, a bölcsőde igazgatónője. Elmondta, amelyik gyermek nem jut be, várólistára kerül, és abban az esetben veszik fel, ha valakit tanév közben kiíratnak a bölcsődéből.

Azt is kifejtette, azok a szülők, akik gyereke nem jutott be a bölcsődébe, óvodákhoz tartozó – a három év alatti gyermekek óvodai oktatását biztosító – tipegő csoportokba is írathatják a a kisdedeket, azonban ebben az esetben is korlátozottak a lehetőségek.

{A}

Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere szerint az önkormányzatnak az utóbbi időben sikerült indítania két új tipegőcsoportot a városban, egyelőre pedig ennél többet nem tudtak tenni a probléma orvoslása érdekében. Mint fogalmazott, tudja hogy

van igény új bölcsőde építésére, azonban erre még várni kell.