„A medvékkel való együttélés modern lehetőségeinek kiaknázását” hiányolja a képviselő

Székelyhon 2018. június 17., 19:38

Adina Vălean európai parlamenti képviselő szerint elfogadhatatlan, hogy Romániában más megoldás hiányában kilövik a medvéket.

Archív Fotó: Gecse Noémi

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint az EP-képviselő ezzel a környezetvédelmi miniszter egy korábbi nyilatkozatára reagált, június elején ugyanis Graţiela Gavrilescu azt mondta, nem fog ódzkodni attól, hogy szükség esetén rendeletet adjon ki a medvék kilövésére.

A medve védett faj, és az a mód, ahogyan az állatokkal - főleg a védett fajokkal - bánunk, civilizációs fokmérő. Számomra elfogadhatatlan, hogy kilőjük a medvéket, csak mert nem tudjuk, mi mást kezdjünk velük

– fogalmazott egy jászvásári sajtótájékoztatón Adina Vălean.

{A}

Hangsúlyozta: az Európai Bizottság idén egy olyan görögországi szervezetnek ítélte oda az egyik Natura 2000 Díjat, amely egy medvevédelmi projekttel pályázott, miután egy helyi közösség megtalálta a megfelelő megoldást arra, hogy problémamentesen együtt éljen a környékbeli medvékkel.

„Sok mindent lehet tenni. Meg lehet vizsgálni, milyen útvonalat követnek a medvék, és a fölé kell élelmet elhelyezni nekik, hogy távol tartsuk őket, olyan konténereket kell használni, amelyeket nem tudnak felnyitni, és akkor nem fognak többé odamenni élelemért, vagy villanypásztort lehet szerelni a lakott település fölé, de a medvék útvonalába eső területen” – sorolta a lehetséges megoldásokat az EP-képviselő.

Azt mondta, beszélt a témáról az Európai Bizottság illetékeseivel is, akik figyelmeztették Romániát, ne folyamodjon „extrém intézkedésekhez”, amíg nem dolgoz ki a medvepopuláció-menedzsmentről szóló világos tervet.

A civilizálatlanság bizonyítéka ilyen intézkedésekkel állni elő úgy, hogy nem aknáztad ki az állatokkal való együttélés modern lehetőségeit

– mondta még Adina Vălean.

Graţiela Gavrilescu környezetvédelmi miniszter a hónap elején úgy nyilatkozott, nem fog ódzkodni attól, hogy szükség esetén miniszteri rendeletet adjon ki a medvék kilövésére. Emlékeztetett, az általa vezetett szaktárca honlapján megtalálható a nagytestű ragadozókkal kapcsolatos közép- és hosszú távú cselekvési terv, amely magában foglalja többek között a medveállomány felmérését, az állatok csipekkel való ellátását is.

„Ugyanakkor mindazok beleegyezésével, akik részt vettek az erről szóló vitán (...), a közeljövőben nem fogok ódzkodni miniszteri rendeletet kibocsátani a kilövésre vonatkozóan, amennyiben szükség lesz rá” – fogalmazott.

Gavrilescu akkor azt is közölte, hivatalosan több mint 6500 medvét tartanak számon Romániában, de egyes becslések szerint számuk két-háromezerrel is nagyobb lehet.