Szeptember 10-én népesülnek be újra az iskolák

Antal Erika 2018. június 15., 12:46

Véget ért pénteken a 2017-18-as tanév, a következő pedig szeptember 10-én kezdődik. A nyolcadikosok jövő héten értesülnek az országos képességvizsga eredményeiről, azok szerint iratkozhatnak a középiskolákba.

Az óvodákban, illetve az iskolák alsó tagozatain a héten tartották a csoportok, osztályközösségek a nem hivatalos tanévzáró rendezvényeiket, ahol a kicsik a szüleik, hozzátartozóik előtt egy-egy előadás keretében mutatták be, mi mindent tanultak ebben a tanévben, illetve a pedagógusok kiértékelték az iskolai év tevékenységét, ismertették az elért eredményeket. A hivatalos tanévzáró ünnepségeket péntek reggel tartották az iskolákban.

A nyolcadik osztályt végzettek az országos képességvizsgán elért eredményeik alapján iratkozhatnak a 9. osztályba.

A tanügyminisztérium által meghatározott naptár szerint

a 2018–19-es tanév szeptember 10-én kezdődik és 2019. június 14-én ér véget.

A tanév 34 hetet foglal magába. Az első félév február elsejéig tart, a második félév február 11-étől június 14-éig. A téli vakáció 2018. december 22. és 2019. január 13. között lesz, amit február 2. és 10. között követ a második, majd április 20. és május 5. között egy harmadik vakáció. A nyári vakáció 2019. június 15-étől szeptember 15-éig tart majd. Az előkészítősök és kisiskolások számára október 27. és november 4. között is lesz egy hét vakáció.

A következő, 2018–19-es tanév a középiskolások számára 2019. május 31.én végződik, a nyolcadikosoknak pedig június 7-én.