A háromkúti csángók azt szeretnék, ha hagynák őket magyarnak maradni

Tizenegyen ingáznak így, a háromkúti elemi osztályokban pedig, óvodásokkal együtt huszonhárom gyerek van, és jövőre még kevesebb lesz. A jobb körülmények megteremtésében látja a gyermekvállalási kedvet Damuk polgármestere, melyhez szívesen hozzájárulnának, amennyiben a jobblétet a háromkútiak is akarják.

Milyen okból? A prefektus is elmondta, hogy jelen pillanatban törvénytelen helyzet áll fenn, hiszen önök Damuk község területén laknak, de az adóik Gyimesközéplok hivatalának kasszájába kerülnek. Reméljük, ez az illegalitás megoldódik, erre választ adnak a prefektúra emberei.

– mondta a második, Doru Nicolae Ungureanu alprefektus jelenlétében zajló beszélgetésen a polgármester. Azt is közölte, ha az út járhatóvá válik, beindul a turizmus, többen fognak panziókat építeni, megélhetést biztosítanak a háromkúti csángóknak.

Jövőjük lesz így a gyerekeknek, tisztességesen megtanulják a román nyelvet, mert most a nyelv ismerete híján kevesen jutnak el az érettségiig. Mindössze damuki személyazonossági igazolványt kell váltaniuk az embereknek, ez bizonyítaná, hogy vannak lakosok, akik számára érdemes beruházni.

A román tudás hiánya hamar kiviláglott a világhálón is követhető beszélgetésen, a háromkútiak közül

az idősek nem, a középkorúak valamennyire, a gyerekek alig ismerik a nyelvet.

A falugondnok, Nagy Erzsébet el is mondta, tolmács nélkül nagyon nehéz sorsukról tárgyalniuk, ott van bennük a félsz, hogy mást mondanak, vagy félreértenek egy mondatot visszafordíthatatlan következménnyel. Ezért ő arra biztatja a falustársait, hogy amíg tisztán nem látják a helyzetet, tollat a kezükbe ne vegyenek, semmit alá ne írjanak.

Nagy Erzsébet hangsúlyozta: „nekünk semmi bajunk nincs senkivel, mi román állampolgárok vagyunk, adót a román államnak fizetünk. Arról nem tehetünk, hogy a megyehatárt 1968-ban átrajzolták, s mi átestünk Neamț megyébe. Mindig Gyimesközéplokhoz tartoztunk adminisztrációs szempontból, a házszámozás is onnan folytatódik, s ezen nem akarunk változtatni, mint ahogy megfelel nekünk az is, hogy egyházi vonalon és egészségügyi ellátás szempontjából Gyergyószentmiklóshoz tartozunk.

{A}

A falugondnok elmondta, bizony, voltak szomorú tapasztalataik, amikor földügyeikkel a Neamț-i bírósághoz kellett forduljanak, még ki is gúnyolták, hogy törökül beszélnek. Az is rossz emlék számukra, hogy az erdeik nélkül maradtak, a visszaigénylés nehézségei és pereskedések után a birtokok nagy része bekerült a nemzeti parkba, nekik fát vágni nem lehetett. Nagy Erzsébet viszont elmondta,

az erdők javát mégis elvitték, olyanok, akik se nem vásároltak, se nem örököltek Háromkúton területet. Kisemmizettnek érzik magukat, és nem szeretnének újabb meglepetéseket.

„A polgármester elmondta, kötelezni nem tud, de szeretne meggyőzni, hogy damuki buletint váltsunk. Mondtam neki, köszönjük, ezzel a lehetőséggel mi nem élhetünk, mert a halálos ítéletünket írnánk alá. Én a saját sorsom fölött dönthetnék, de nekem gyermekem van, unokám, s értük felelős vagyok.

Csak találgatják a háromkútiak, mi lehet a mögött, hogy most lett kérdéses hovatartozásuk. Korábban még voltak hasonló próbálkozások, erősítette meg Gergely Károly, Gyimesközéplok polgármestere, ismertetve a tényállást:

A szisztematizált telekkönyvezés, ha elkezdődik, nem tudjuk, hogy mi lesz, de szeretnénk, ha elcsitulnának ezek a hangok. Korábban még volt hasonló kérdés, tán Pataki prefektus idejében, és mintha akkor egy megállapodás is született. Nem találtuk meg az erről szóló dokumentumot. Azt is tudjuk, hogy Farkaspalló 2. névre való átnevezés is szóba jött a múltban, de mégis Háromkút maradt, és azt remélem, marad is.”

Gergely Károly polgármester, korábban, alpolgármesterként is jószomszédi viszonyt ápolt a damuki önkormányzattal, falunapokra, sporteseményekre kölcsönösen meghívták egymást. Furcsállja, hogy erről a helyzetről őt nem értesítették, a háromkútiaktól és a sajtótól szerzett tudomást arról, hogy mi a Neamț-i szándék.

A napokban ezügyben látogatott át a szomszédba.

A háromkútiak azt gondolják, ha Neamț megyei lenne személyazonossági igazolványuk, román iskolába járatnák gyerekeiket, azzal a halálos ítéletüket íratnák alá. A Neamț megyei elöljáróságok állítják, így szűnik meg az élet Háromkúton, ha a gyerekeknek román tudás hiányában nem lesz esélyük továbbtanulni, ha útjaik járhatatlanok maradnak, és nem érkeznek beruházók a térségbe. A csángók tudják, mi fontos számukra, miben kell kitartaniuk, mégis van nyomás, jó lenne nekik a megerősítés. Nagy Erzsébet úgy fogalmazott:

Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba egy, a gyimesközéploki polgármesternek írt levelét osztotta meg szerkesztőségünkkel. Mint írja, gyűlést tartottak a témakörben illetékes megyei vezetőkkel, és „a fenti vezetők biztosítottak arról, hogy a háromkúti lakosoknak egyáltalán semmi félnivalójuk nincs a tekintetben, hogy bárki kötelezhetné őket, hogy átírják a személyazonossági igazolványaikat damuki címre, hiszen ez jogilag semmilyen szempontból nem kivitelezhető, uniós állampolgársági joguk oda íratni be a személyazonosságijukat, ahova akarják, amennyiben annak a lakcímnek a tulajdonosa ebbe beleegyezik.

A levél része az is, hogy a következő napokra egy falufórumot kellene meghirdetni, melyen a parlamenti képviselők is részt vennének, és közösen nyugtatnák meg, biztosítanák támogatásukról a háromkúti csángókat.

A háromkúti csángók az elmúlt hetekben egy irányból megérezték a támogatást, és hitvallás volt rá a válaszuk.

– így fogalmazott Gál Hunor, a gyergyószentmiklósi örmény katolikus plébános.

Múlt év szeptemberétől ugyanis az örmény katolikus egyházközség keretébe tartozik Háromkút, kéthetente, de van, hogy gyakrabban is misézik ott a plébános, és régi szokás szerint minden alkalommal más család látja vendégül. Ezen alkalmak, na meg a kétnapos házszentelés során derült ki, hogy

a hívekben lenne igény a templom javítására, hogy a vakolat mise közben ne essen az oltárra, hogy ne árválkodjon az egy harang, kerüljön mellé még egy, és vágynak arra is, hogy találkozóhely legyen a templom, amely hazavárja az elszármazottakat.

„Büszke vagyok a háromkútiakra, ezt nekik is elmondtam vasárnap. Két héttel ezelőtt nyolc elsőáldozó volt a szentmisén, és hétfőtől már kezdődött a munka, 20–30 közmunkázóval. A nők lefóliázták a falburkolatot, a férfiak leverték a vakolatot. Mire odaértem, a padokat már kihordták a templomból, és az egyik háromkútinak jött az ötlete: megjavítva, felújítva vigyék csak vissza. Nem sajnálták az időt, a pénzt sem, hiszen az egyik helybéli állta a harang árát, és amikor Lázár Imre, a harangöntő meghallotta, hová kell, a tervezett 30 kilogrammos helyett hetvenkilósat készített, féláron.

A felújított istenházának és új harangjának egy hét múlva lesz a megáldása, de múlt hét végén is ünnep volt, hazahívták az elszármazottakat, összehívták a kerek évfordulót ünneplőket. A meghívottak nagyon nagy hányada meg is jelent, és Gál Hunor büszkén jelentette ki:

A lelkipásztornak meggyőződése, a magyarságnak egy feladata van: nem hagyni magukra, nem hagyni elveszni a csángókat. Mindenki a maga helyén és lehetősége szerint kell tudassa velük, hogy számítanak, nélkülük mi leszünk kevesebbek.