Betondarabot kötöttek a ló után és ütlegelték – kivizsgálást indított a rendőrség

Bíró Blanka 2018. június 12., 19:40

Brutálisan ütlegeltek egy lovat a sepsiszentgyörgyi Őrkő negyedben szombaton. A rendőrség hivatalból eljárást indított, zajlik a nyomozás, próbálják azonosítani az elkövetőt – mondta el megkeresésünkre Nicoleta Tolvaj-Marin rendőrségi szóvivő.

Utcakép az Őrkő-negyedből. Állatkínzás miatt került a rendőrség figyelmének központjába. Képünk illusztráció Fotó: Zsók Enikő

A videón látszik, amint

a ló után egy betondarabot kötöttek, majd egy bottal durván ütlegelték a szemmel láthatóan ijedt állatot. A ló többször is megugrott, miközben egy férfi teljes erejéből ütötte a bámészkodók gyűrűjében.

Sikó Barabási Sándor a Kovászna Megyei Állategészségügyi Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta:

egy külön ügyosztály foglalkozik az állatjóléttel, azt követik, milyen körülmények között tartják az állatokat, van-e azonosító csipjük, beoltották-e. Hetente érkeznek bejelentések, legtöbb esetben kutyák bántalmazását jelentik

– mondta az igazgató. Hozzátette, minden bejelentést kivizsgálnak, ha a bántalmazást bizonyítani tudják bírságot is kirónak. Meglátása szerint, az elmúlt időben sokat javult a helyzet, elsősorban azért, mert egyre többen odafigyelnek, és szóvá teszik, ha állatbántalmazást látnak.

{A}

Ha nem megyünk el szó nélkül az ilyen esetek mellett, akkor változik a hozzáállás, a bánásmód. Gyakran az elkövetők is megbánják, amit tettek

– részletezte Sikó Barabási Sándor.