Könyveket lehet „turkálni”, az ebből befolyt összeget pedig jótékony célra fordítják

Baricz-Tamás Imola 2018. június 12., 19:15

A gyergyószentmiklósi Ora Rode Turkálóban könyveket is lehet vásárolni. Adományból ajándék lesz: ellenértékükkel a Szivárvány alatti gyermekotthon és a hajléktalanszálló lakóinak mindennapjait könnyítik meg.

Fotó: Baricz-Tamás Imola

„Magyarországon nagyon sokan kidobják a könyveket, van néhány ismerősöm, akik összegyűjtik a lomtalanításkor szemétbe kerülő köteteket, és nekünk ajándékozzák, tudják, hogy karitatív célt szolgálnak, ugyanis a bevétellel a gyerekeket segítik” – ismertette Jeszenszky Melinda, az ORA International Keresztény Emberbaráti Szociális Szervezet munkatársa. Mint megtudtuk,

az adománykötetek egy része a válogatás után a gyerekotthon könyvtárába, illetve a hajléktalanszálló nappalijának polcára kerül, a többiből pedig bárki válogathat a turkálóban, mondhatni, gyufaárért.

{A}

A turkáló csendes sarkában

A Pro Art Képzőművészeti Galériát is működtető hölgy arról is szólt, hogy szükségmegoldásként rendezték be az üzlet egyik sarkát, csak könyvturkálót nem tartanak fenn.

Budapesten számos antikvárium és könyvturkáló is működik, és ha már könyvekkel is megajándékoznak, szerettem volna Gyergyószentmiklóson is kipróbálni, hogy van-e rá kereslet, egyelőre ilyen formában igyekszem a könyvadományok egy részét értékesíteni, és az árából a gyerekotthon fenntartását támogatni

– mondta Jeszenszky Melinda.

Fotó: Baricz-Tamás Imola

A Békény-parti képzőművészeti galéria szomszédságában lévő üzletben egy csendes sarok várja a könyvek között turkálni, válogatni vágyókat.

Polcokra és asztalokra tették az adományköteteket, széket is elhelyeztek, hogy bárki nyugodtan belelapozhasson, kedvére válogasson a magyar és világirodalom kötetek, illetve számos ismeretterjesztő könyv közül.

Háziolvasmánynak ajánlottak is vannak, ugyanakkor gyerekeknek szóló és gyerekneveléssel kapcsolatosak is, illetve szórakoztató kiadványokat is lehet találni.