A gyergyói hurutos laskalevest kiáltották ki a legjobbnak a Ceglédi Laskafesztiválon

Pethő Melánia 2018. június 11., 17:37

A jobbnál is jobb, Mindenek fölötti-díjat hozott el a gyergyószentmiklósi főzőcsapat a hét végén tartott, 11. Ceglédi Laskafesztiválról – örmény étellel, hurutos laskalevessel nyűgözte le a neves gasztronómiai szakemberekből álló zsűrit Zsigmond András séf és legénysége.

Ángádzsábur, hurut, hirip – a zsűri számára ismertelen hozzávalókból különdíjas levest főzőtt a gyergyói szakács Fotó: Fórika Krisztina/Facebook

Amint a fesztivál nevéből is következtethető, a tésztás ételek kaptak főszerepet a hétvégi, ceglédi főzőversenyen.

Testvérvárosként Gyergyószentmiklós is benevezett a megmérettetésre; a hivatali alkalmazottakból álló csapat élére Zsigmond András éttermi szakácsot kérték fel. Hurutos laskalevessel szálltak versenybe, és mint mesélik, nem egyedüliként készültek ezzel a fogással

– a Kárpát-medence számos településéről részt vevő, közel 100 csapat között még egy készítette el az örmény eredetű ételt. Hogy a konkurens csapatnak hogyan sikerült a főztje, erről nem számoltak be a gyergyóiak, azt viszont örömmel újságolták, hogy

az általuk főzött leves lenyűgözte az ítészeket.

{A}

Zsigmond András elmondása szerint az eredményhirdetésnél a zsűri mindenek fölöttinek kiáltotta ki készítményüket, és különdíjjal jutalmazták a csapatot. „Ez hatalmas siker” – mondta lapunknak Zsigmond András, hozzátéve, hogy

az elismerés annál is inkább értékes, mert neves gasztronómiai szakemberektől érkezett.

A főzőversenyen Kocsis Zoltán konyhafőnök, mesterszakács; Nótár László gasztronómiai szaktanácsadó, séf; Nagy Róbert kreatív séf és Andriska István sztárséf döntött az ételek rangsoráról – részletezte a gyergyói szakács, aki külön megtiszteltetésnek is örvend: a séfek közötti versenyen ugyanis őt is kóstolásra kérték fel a zsűritagok.

A gyergyószentmiklósi főzőcsapat. A zsűri különdíját nyerték el főztjükkel Fotó: Fórika Krisztina/Facebook

A szakmai elismerés mellett a fesztiválozók jutalmát is bezsebelték a gyergyóiak, mint mondják, aki csak részesült a 35 literes adagból, mindenki dicsérte az általuk készített, egyébként kizárólag házi alapanyagokból főzött hurutos laskalevest.

Akinek ezúttal nem jutott az étekből, az egyelőre szívélyes meghívást kapott Gyergyószentmiklósra, ahol a győztes leves mostantól vendéglői étlapról is megrendelhető.

A rendezvényről
A Laskafesztivál Cegléd nyárindító fesztiválja. A rendezvényt évekkel ezelőtt Cegléd étkezési hagyományának életben tartására hozták létre. Célja az is, hogy az érdeklődők megismerkedjenek a ceglédi laska elkészítésének módjaival, megkóstolják a főzőverseny legjobb helyezettjeinek egyedi receptje alapján készült ételeket – olvasható a fesztivál honlapján. A gasztronómiai rendezvényt idén június 8–10-e között tartották, összevontan a Nemzeti Vágta Ceglédi Előfutamának programjaival.