Cseh kapust igazolt a Sportklub

Kovács Attila 2018. június 08., 11:45

Miután eldőlt, hogy Ruczuj Gellért hálóőr 10 év után megválik a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatától, a klub vezetősége pótlására a cseh Vlastimil Lakosilt nézte ki, akivel sikerült is egyezségre jutni. 

Rutinos hálóőr érkezik a kék-fehérekhez. Lakosil már több bajnokságban is szerzett tapasztalatot • Forrás: Facebook/Vlastimil Lakosil

A 38 esztendős Lakosil két évvel ezelőtt a Galaci Dunărea első számú kapusa volt az akkori MOL Ligában, és jó teljesítményt nyújtott. Pályafutása nagy részét a cseh bajnokságban töltötte, volt U20-as korosztályos válogatott is.

A cseh HC Trinecben hat szezont húzott le, de megfordult Szlovákiában, Németországban, Kazahsztánban vagy épp a brit első ligában is. Augusztus elején érkezik Csíkszeredába és bekapcsolódik a Sportklub jégedzéseibe.

{A}

„Ismerem a csapatot, hiszen korábban a Galacnál védtem. Csíkszeredában még nem jártam, csak hallomásból ismerem, de már várom, hogy megérkezzek és hogy a csapattársakkal is találkozzak.

A legutóbbi idényből láttam pár meccsét a Sportklubnak, és elmondhatom, hogy remek szurkolóik vannak, akik az idegenbeli meccsen is a csapat mellett vannak.

Egy újabb kihívás számomra a következő idény. Az Erste Liga egy minőségi bajnokság, ahol a lehető legjobbamat szeretném nyújtani. Remélem, szép hokit fogunk játszani és megfelelően tudjuk majd szórakoztatni a közönséget” – fogalmazott Lakosil a Sportklubhoz való aláírást követően.