Erdélyben turnézik a Budapesti Showszínház – Interjú Tóth Ádám, színházigazgatóval (x)

2018. június 04., 17:44

Két egymást követő előadás is teltházzal és szűnni nem akaró tapssal zárult május 28-án a Csíki Játékszínben, a Budapesti Showszínház „Hazám, hazám, Te mindenem – Nemzeti Operett Gála” című előadásának vendégjátékán.

Tóth Ádám, a Budapesti Showszínház főigazgatója Fotó: Németh Zsófia Zoé

– Fel voltak készülve a csíki közönség ilyen fokú szeretetére?

– Őszintén szólva nem. Sejtettem, hogy az operett, mint műfaj sokaknak szívügye, s ahová megyünk, mindig nagy sikert aratnak a produkcióink, de a csíkszeredai előadás még nekünk is különleges élmény okozott. Úgy gondolom,

ez nem csak egy egyszerű színházi előadás volt, ez annál sokkal több. Egyfajta összekapcsolódás, kimondatlan és kimondhatatlan dolgok találkozása és végeredményében a dalokon keresztül történő kimondása.

– Mitől más az, amit Önök csinálnak? Mitől ennyire sikeres a Budapesti Showszínház?

– Ezt igazából nem nekünk, hanem a közönségnek kell megéreznie és megfogalmaznia. Egyet biztosan tudok, mi egészen szívből játszunk és szenvedélyből állunk színpadra. Különösen igaz ez az erdélyi turnéra, ahová sokunkat köt valamiféle rokoni vagy érzelmi szál, s ráadásul nekem személy szerint is régi vágyam volt a társulatomat bemutatni Erdély közönségének.

Jelenetfotó az előadásból Fotó: Németh Zsófia Zoé

– Az operett egy viszonylag rétegműfaj, mégis úgy hallottam, hetekkel az előadás előtt elfogyott minden jegy és még legalább annyian várakoztak belépőkre, mint amennyien bejutottak. Mit gondol, elég lesz a Ráadás előadásból is csak egy?

– A turnénk ezt a területet fogja bejárni, mind az öt helyszín szinte egy óra alatt elérhető Csíkszeredából.

18-án kezdünk, Székelyudvarhelyen, 19-én Sepsiszentgyörgyön, 20-án Gyergyóban, 21-én újra itt, Csíkszeredában majd zárásképpen, 22-én Kézdivásárhelyen áll színpadra a Nemzeti Operett Gála.

Van már most olyan kedves nézőnk, aki mindegyikre vett jegyet, azaz végigturnézza velünk ezt a hetet. De válaszolva a kérdés első részére is: nem tartom kifejezetten rétegzenének, hiszen ezek a dalok, dallamok szinte mindenkit tűzbe tudnak hozni,

olyan magyarral még nem találkoztam, akit egy „Délibábos Hortobágyon” ne mozgatott volna meg, legalább a ritmusát követve a lábával.

Itt leszünk, majd egy héten át, s bízunk benne, hogy ennyi előadásra már mindenki be tud majd jutni aki szeretné átélni ezt a katarzist, amit nekünk 28-án már volt szerencsénk kétszer is átélni itt.

Csíki Játékszín, Nemzeti Operett Gála szereplők Fotó: Németh Zsófia Zoé

– Ön sok munkát és energiát fektet abba, hogy egy-egy produkciója a lehető legtökéletesebb legyen. Megéri manapság, 2018-ban színházat csinálni?

– Nem számít, hogy megéri e. Ha csak ezt nézném, az meglátszódna a produkcióinkon is, illetve kevésbé mernénk kockáztatni. Már amennyiben anyagi szempontból kérdezi. Erkölcsi, művészi és szellemi értelemben nézve viszont mindenképpen, számomra sokkal fontosabb a közönség visszajelzése bármilyen egyéb eredménynél.

– Jönnek még Erdélybe az Operett Gálák után is?

– Nagyon szeretnénk, igen. Vannak más jellegű előadásaink is, musicalek például, amiknek szintén itt lenne a helyük. Bízom benne, hogy azok, akik ott voltak a 28-i előadáson, s ott lesznek most, ezen a hosszú és kalandos turnén is velünk nem fognak minket elfelejteni és eljönnek majd akkor is, ha egy komolyabb témájú darabbal érkezünk. Mindenkit sok szeretettel várunk a Nemzeti Operett Gálán!

Balázs Anna

(X)