Anyaországiak és erdélyiek együtt dolgoznak Marossárpatak megszépítésén

Szucher Ervin 2018. május 16., 16:47

Megszépíteni egy-egy külhoni települést a helyi közösség bevonásával – ez a célja a magyar Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának és a Hello Wood alkotócsoport munkatársainak, akik szerdán Marossárpatakon barkácsolnak, csütörtökön pedig már Krasznán dolgoznak.

Fotó: Hello Wood alkotócsoport

Szerdán reggeltől estig folyik a munka Marossárpatakon, az Adorjáni Károly Általános Iskolában. A hetedikes és nyolcadikos tanulók a délelőtt folyamán terveztek és ismerkedtek a korszerű szerszámokkal, délután pedig nekiláttak a munkának.

Mire lemegy a nap, a tervek szerint elkészül néhány kültéri, nagyméretű, de rendkívül ízléses virágosláda,

amely – ha mindenki ügyel rá – az iskolaudvar ékessége lehet.

{P32}

Csapatmunka, közös célok

A gyerekek élvezettel vágtak bele az ezermesteri szerepkörbe. Közülük volt olyan, aki már otthon elleste az elektronikus szerszámok kezelésének fortélyait, más viszont most vett kézbe életében először fúrógépet.

{A}

Hajnal Virág, a nemzetpolitikai államtitkárság főosztályvezetője lapunknak úgy fogalmazott, hogy a külhoni magyar családok évében a közösségépítés áll a fókuszban. „Az együtt végzett építés, bútorkészítés, barkácsolás összehozza az embereket, szorosabbá teszi a személyes kapcsolatokat, közös célokat teremt. A gyermekek pedig különösen aktívak, ha kreatív csapatmunkáról van szó” – fejtette ki.

{P40}

Több mint virágosláda

Noha nem lehetett jelen a barkácsoláson, hisz napi teendői szerdán Bukarestbe szólították, Marossárpatak polgármestere nagyon örült a szerdai kezdeményezésnek. Kozma Barnát telefonon értük el, s mint fogalmazott, szerdától nem csupán virágosládákkal gazdagodott a falu és iskolája, hanem annál sokkal többel.

{P46}

„Az e fajta együtt gondolkodás és szorgoskodás csak erősíteni tudja az anyaországi és külhoni magyarok közti kapcsolatot” – mondta lapunknak. Hozzátette, az önkormányzat már régóta tervbe vette a település „felvirágoztatását”, ennek azonban a szűkös költségvetés szab határokat. Néhány vállalkozó jóvoltából Marossárpatak főutcáján és közterein még így is sok a virág – más hazai településekhez viszonyítva.