Per után építkeznek a Csíkszereda központjában levő magánterületen

Kovács Attila 2018. május 16., 13:51

Két szintes, a hely adottságaihoz illeszkedő, kereskedelmi célú épület készülhet Csíkszeredában a Tulipán áruház és a szomszédos toronyház közötti magánterületen, ha a helyi önkormányzati képviselő-testület elfogadja az erre vonatkozó szabályozást.

Beépíthetővé válik az üres terület. Forrás: Tövissi Zsolt

Az említett helyszínen található 250 négyzetméternyi magánterület tavaly vált beépíthetővé, miután a város jogerősen pert veszített a tulajdonossal szemben.

A Rákosi-Seiwarth család korábban azért kezdeményezte a bírósági eljárást, hogy elérjék a telek beépíthetőnek történő átminősítését, ellentétben az érvényben levő urbanisztikai szabályozással, amely közterületi, gyalogos közlekedési rendeltetésűként határozza meg ezt.

A per előtt a megyeszékhely vezetősége a terület megvásárlásáról is igyekezett megegyezni a tulajdonossal, de az üzlet nem jött létre.

{A}

Módosított szabályozás

A terület besorolásának megváltoztatásához a Majláth Gusztáv Károly tér övezeti rendezési tervének módosítására van szükség, az erre vonatkozó határozattervezet nemsokára, május végén az önkormányzati képviselők elé kerül. Mint Albert Sándor, a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal főépítésze tájékoztatott,

egy kereskedelmi célú, földszint plusz egy emeletes ingatlan épül ott – ennek a szabályzati feltételeit határozták meg a bírósági végzés szerint.

„Azt a szabályzatot kell engedélyezni most, amely majd megengedi, hogy milyen feltételekkel lehet építkezni, figyelembe véve a szomszédok érdekeit is.

A leendő épület látványterve. Forrás: Tövissi Zsolt

A szakbizottság úgy értékelte, hogy bár nem biztos, hogy kellett volna ide építeni, de ha bírósági végzés van, és teljesíthetők további előírások és szabványok, akkor nem lehet megtiltani az építkezést

– részletezte a főépítész. Albert Sándor hozzátette, az elképzelt épület semmit sem akadályoz majd,

az egyetlen dolog, ami kérdést vetett fel, a tömbház közelsége, de a tervezőnek sikerült ezt megoldani.

„Mivel alacsony épületről van szó, nem árnyékolja a tömbházat, és megfelelő távolság is megvan a szomszédos ingatlanok között” – ismertette.

Kivár a tulajdonos

Amennyiben a rendezési terv módosítását elfogadják a képviselők, azt követően az urbanisztikai bizonylatban előírtakat kell teljesíteni az építési engedély kiadásához.

Rákosi-Seiwarth Zoltánt is kerestük, és arról érdeklődtünk, hogy mi lenne az épület rendeltetése. Mint elmondta, egyelőre nem kíván nyilatkozni, először megvárja az önkormányzati képviselő-testület döntését az ügyben.