Tehermentesíti majd a várost a vasút mentén haladó elkerülő út

Kovács Attila 2018. május 15., 15:08

A közbeszerzési eljárás lezárása után derül ki, hogy mikor kezdődik el Csíkszeredában a vasúti felüljáró hídtól a vasútvonal mentén az új elkerülő út építése. Ha időben lezárul a folyamat, az alapozással kezdhetnek, amely különleges eljárást igényel a terület adottságai miatt.

A csíkszeredai Rét utca és a Brassói út között biztosítja majd az összeköttetést az új elkerülő út Fotó: Gecse Noémi

Egyelőre a közbeszerzési eljárás kiírásának az elektronikus közbeszerzési rendszerben (SEAP) történő megjelenését készítik elő az észak-dél irányú elkerülő út esetében – tájékoztatott kérdésünkre Szőke Domokos. Csíkszereda alpolgármestere azt is elmondta, hogy az út építéséhez szükséges engedély kiadása is folyamatban van a polgármesteri hivatal részéről, most a törvény által előírt szakhatósági jóváhagyások beszerzése történik.

{A}

Azt még nem lehet tudni, hogy mikor írhatnak alá kivitelezési szerződést, és mikor kezdődhet el az útszakasz alapozása – ehhez meg kell várni a közbeszerzési eljárás befejezését, és az eredményhirdetés utáni óvási időszakot is – tudtuk meg.

A megyeszékhely idén elfogadott beruházási listáján kiemelt helyen szerepel az elkerülő út építése,

amelynek alapozását szeretnék elvégezni, a munkálatokra 12,3 millió lejt különítettek el. Azért is fontos a beruházás elkezdése, mert Csíkszereda a PNDL 2 nevű helyi fejlesztési országos programból jelentős összeget, 14,8 millió lejt használhat fel utólagos elszámolással a költségek fedezésére.

Az új útszakasz építése a számítások szerint több mint 16 millió lejbe kerül, a város önrészként 1,5 millió lejjel járul hozzá.

Az átlagosnál jóval magasabb költségeket a különleges alapozás indokolja, a tőzeges, lápos terület miatt a tervező jelentős szakaszon geotextília, illetve georácsnak nevezett műanyag háló és tört kő alkalmazását írta elő. Lukács Péter, a beruházás tervezője szerint ez a megoldás egynegyedét-egyötödét jelenti annak a költségnek, amellyel az útalap teljes cseréje járna. Viszont az utóbbi megoldás nem is alkalmazható, mivel az alsóbb rétegekben folyékony állapotú tőzeg található, ugyanakkor a talajvíz szintje igen magas.

Egy speciális alapozás lesz, mert nem ássuk ki az egészet, hanem rátesszük a rétegeket, és elsüllyesztjük az egész útszerkezetet

– vázolta. Azzal is számolnak, hogy bizonyos helyeken utólag is süllyedni fog az út, ezekre a javításokra megfelelő anyagmennyiséget írtak elő. Ehhez hasonló módon történt a Brassói út alapozása is, de akkor még geotextília és georács nem állt rendelkezésre. „Még vannak olyan munkálatok, ahol ezt a megoldást használtuk, és bevált” – összegzett a tervező. Az előzetes tervek szerint

első évben csak makadámburkolatot kapna az út, amelynek először a teherbírását kell kipróbálni az áthaladó forgalommal.

Kisajátításokra volt szükség

Mivel az 1,2 kilométer hosszúságú elkerülő út nyomvonala magánterületeken vezetett át, összesen 40 887 négyzetméternyi terület kisajátítására volt szükség az érintett övezetben, ez 41 parcellát jelentett. A tulajdonosoknak 288 000 lej értékű kárpótlás fizetését vállalta a város.