Befejeződött a szennyvízhálózat kiépítése, csatlakozásra kérik a lakókat

Iszlai Katalin 2018. május 21., 22:00

Hosszú időbe telt, amíg elkészült Csíkszentmihály szennyvízhálózata: a helyi önkormányzat hét évvel ezelőtt írta alá a kiépítésre vonatkozó szerződést, a kivitelezés azonban többször is akadályba ütközött. Most a lakókon a sor, hogy csatlakozzanak a kiépített hálózatra.

Már elkezdték a közintézmények rácsatlakoztatását a szennyvízhálózatra Fotó: Pinti Attila

A Környezetvédelmi Alap víz- és szennyvízhálózat, illetve tisztító- és kezelőállomások építésére vonatkozó 2010-es kiírására beküldött pályázatokat 2011-ben bírálta el a hatóság. Ekkor nyert támogatást többek között Csíkszentmihály a község szennyvízhálózatának kiépítésére, a kivitelezés azonban a vártnál jóval több időbe telt. A nehézségek ellenére

a tavalyi év végén sikerült befejezni a munkálatokat, februárban pedig átadták a rendszert a Harvíz Rt. regionális víz- és csatornaszolgáltató vállalatnak.

Már csak a lakók csatlakozása maradt hátra.

{A}

Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere érdeklődésünkre elmondta, 2012-ben kezdte el a munkálatokat a kivitelező, a cégnek azonban időközben problémái akadtak, mivel a Környezetvédelmi Alap egy időre felfüggesztette a finanszírozást, ezért nagyon nehezen haladtak a munkával.

„A mandátumom kezdetekor, 2016-ban örököltem meg a már négy éve húzódó projektet, amely időközben többször is elakadt, és akkor ültünk le tárgyalni a kivitelezővel. A cégnél vezetőségváltás történt, valamennyire rendezték a soraikat, így sikerült folytatni a munkát. Bár a munkálatok alatt összesen 15 kiegészítést írt alá az önkormányzat a kivitelező céggel szerződéshosszabbításra vonatkozóan, tavaly novemberben végül sikerült befejezni, és átvehettük a rendszert. A hálózatot és annak működtetését februárban átadtuk a Harvíz Rt.-nek, a cég szakemberei elvégezték a szükséges ellenőrzéseket, jelenleg pedig már csatlakozhatnak rá a lakók. A projekt értéke egyébként 4,9 millió lej, ebből 4,6 millió lejt bocsátott rendelkezésünkre a Környezetvédelmi Alap, a fennmaradó összeg pedig az önkormányzat önrésze volt, amihez a szentmihályi közbirtokosság 50 ezer lejjel, a vacsárcsi 25 ezer lejjel járult hozzá.

A kiépített hálózat Szentmihály, Ajnád és Vacsárcsi 90 százalékát fedi le,

a fennmaradó kisebb utcákban a Hargita Víz Egyesülettel a Nagy Infrastruktúra Operatív Program (POIM) második kiírásának segítségével építjük majd ki a rendszert. Lóvész és Nagyrákos esetében pedig pályáztunk a Bogát fejlesztési társulással, és reméljük, hogy idén itt is elkezdhetjük a munkálatokat” – részletezte a polgármester.

Hozzátette, a lakók már nagyon várták ezt a lehetőséget, illetve azt is fontosnak tartja, hogy ezáltal a község altalaját is tisztábban tudják tartani.

Nagyon örülünk, hogy sikerült befejezni a szennyvízhálózat kiépítését, hiszen eddig nem tudtunk egyéb infrastrukturális fejlesztésnek nekifogni, de ezáltal lehetőség nyílt például az utcák, járdák leaszfaltozására. Megkérem a lakókat, hogy lehetőségük szerint minél gyorsabban csatlakozzanak a hálózatra

– hangsúlyozta Izsák-Székely Lóránt, aki beszélgetésünk végén kitért arra is, hogy az önkormányzat már elkezdte a közintézmények rácsatlakoztatását a hálózatra.

A lakók csatlakozásra való felkérésére az elmúlt időszak tapasztalatai miatt van szükség, hiszen köztudott, hogy a Harvíz Rt. által kiszolgált településeken kevés fogyasztó csatlakozott rá a kiépült víz- és szennyvízhálózatokra. A törvény szerint azonban,

ahol kiépített szennyvízhálózat van, minden lakosnak kötelező csatlakozni ehhez.

Ilyen esetben pedig a szennyvíz szippantással történő elszállítása is tilos, a környezetőrség a kötelezettség elmulasztásáért 2000-től 4000 lejig terjedő pénzbírságot róhat ki. Arról nem is beszélve, hogy a szennyvíz elszállíttatása többe kerül, mint a hálózatra való csatlakozás után felszámolt díj – hívta fel a figyelmet tegnapi beszélgetésünkkor Bogáti Csaba, a Harvíz Rt. igazgatója.

Mint mondta, egy köbméter szennyvíz 3,10 lejbe kerül, számításaik szerint pedig egy vidéki háztartásban évente átlagosan 60 köbméter szennyvíz gyűl, ami 186 lejt jelent. Öt köbméter szennyvíz elszállíttatása ezzel szemben 250 lejbe kerül, így a hálózatra való csatlakozással a kényelem mellett pénzt is spórolhatnak a lakók – magyarázta az igazgató arra utalva, hogy a szennyvízhálózat kiépítése előtt a szennyvíz elszállíttatása volt az egyetlen törvényes megoldás.

Persze sokan nem tartották be ezt a kötelezettséget, és kiengedték a szennyvizet a kertbe, az átszivárgott a szomszédok kútjaiba, vagy ahol köves a talaj, egyszerűen csak elfolyt. Ez azonban nagyon egészségtelen, így remélem, hogy a Szentmihályon kiépült hálózatra rövid időn belül rácsatlakoznak a lakók. Ennek nagyon egyszerű a menete: a csatlakozási díj 80 lej háztartásonként, a lakóknak pedig annyi a dolguk, hogy felvegyék a kapcsolatot a munkapont vezetőjével, András Csabával a 0758113722-es telefonszámon

– zárta az igazgató.