Háznak csapódott az elalvó sofőr autója

Székelyhon 2018. május 11., 17:00

Az úttestről lesodródva egy lakóház kerítésének, majd sarkának ütközött egy csíkszentimrei autóvezető járműve péntekre virradóan Csíkcsicsóban. Az anyagi kár jelentős, a sofőrt kórházba szállították.

Fotó: Székelyhon

A hajnali 4 órakor történt baleset körülményeiről Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Székelyhonnak elmondta, a 31 éves csíkszentimrei J. Z. az E578 jelzésű európai úton Madéfalva felől Csíkszereda irányába haladva Csíkcsicsó területén egy jobbos kanyarnál elaludt a kormánykerék mögött, az autó pedig az úttestet a menetiránya szerinti bal oldalon elhagyva előbb egy lakóház melletti kerítésnek, majd az épület sarkának csapódott.

{A}

Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

A járműben egyedül utazó férfit sérülései miatt a mentőszolgálat a csíkszeredai kórház sürgősségi betegellátó egységébe szállította.

Szemtanúk szerint az ütközés erejétől „a ház kimozdult az alapjából”, több helyiségben is jelentős anyagi kár keletkezett.

Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Fotó: Székelyhon

Úgy értesültünk, hogy a szentimrei autóvezető a balesetet megelőzően Felcsíkra szállította ismerőseit egy csíkszeredai szórakozóhelyről, majd a visszaúton a fáradtság miatt elaludt és nekiütközött a háznak. A rendőrség vizsgálata szerint nem fogyasztott alkoholt.