Akinek erőssége a matematika

Molnár Rajmond 2018. május 07., 11:53

Kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet Vitos Viktória, a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola ötödik osztályos tanulója, aki számos matematikai versenyen ért el kiváló helyezést.

Vitos Viktória szerint a jó eredmények sok munkával, lemondásokkal járnak Fotó: Gecse Noémi

„A vidéki iskolákban is vannak tehetséges gyerekek, esetünkben Vitos Viktória ötödik osztályos tanuló, aki rengeteg matematika versenyen vett részt, amelyeken mind-mind kiemelkedő eredményeket ért el” – hívta fel lapunk figyelmét Szabó-Mező László, a csíkszentkirályi iskola igazgatója.

{A}

Többek között első osztályban megnyerte az I-IV. osztályosoknak tartandó Páll Lajos Matematikaverseny körzeti és megyei szakaszát. Ezt követően a Zrínyi Ilona Matematikaversenyeken, illetve a SimpleX Egyesület által szervezett matematikai tehetségkutatón is is kiemelkedő eredményeket ért el.

Ötödik osztályban részt vett az Erdélyi Magyar Matematikaversenyen, ahol a körzeti szakaszról továbbjutott a megyeire, onnan az országosra, ezt követően pedig a nemzetközire, ahol a rangos tizedik helyezést érte el.

Vitos Viktória szerint rengeteg munka és felkészülés van a sikerek hátterében, „lemondásokkal jár, de megéri, mert megvan az eredménye

– fogalmazott. Hozzátette, habár szabadidejében is szokott matematikai feladatokat oldani, szívesen foglalkozik mással is, szeret gitáron játszani, énekelni is. Kérdésünkre, hogy a későbbiekben mivel szeretne foglalkozni elmondta, legszívesebben színésznő lenne. „Egy olyan színésznő, akinek erőssége a matematika” – viccelődött Szabó-Mező László igazgató.