Meglepte az udvarhelyi városvezetést, hogy milyen sokat kell még költeni a csereháti lakásokra

Fülöp-Székely Botond 2018. április 26., 21:51

Nagyobb összeggel kell hozzájárulnia Székelyudvarhely önkormányzatának ahhoz, hogy az Electrica Rt. bevezesse az áramot a Cserehát-negyedben épülő szociális tömbházlakásokba – derült ki a csütörtöki képviselő-testületi ülésen.

Fotó: Barabás Ákos

Idejében hozzáfoghatott a polgármesteri hivatal a közutak karbantartásához, ami egy tavaly megkötött keretszerződésnek köszönhető – jelentette be Gálfi Árpád polgármester. Emlékeztetett arra is, hogy uniós pályázatokat nyújtottak be, és ha nyernek, összesen tizenhét utcában végezhetnek infrastrukturális fejlesztéseket: a gyalogos-, az autó- és a bicikliút, valamint a zöldövezet és a buszmegállók is megújulnak. Ehhez 16 millió eurós támogatást igényeltek.

Nőnek az adók

Az önkormányzat jóváhagyta a helyi adók és illetékek alapszintjének inflációhoz igazodó növelését – erre törvény kötelez. Példaként elhangzott, hogy ez az épület-, terület- és járműadókat, valamint az építkezési engedélyek kibocsátását és a büntetéseket érintik, de ide tartozik minden fix összegű vagy fix összegből kiszámolt más adónem is. Az infláció 1,3 százalékos. Bíró Jolán MPP–EMNP-koalíciós képviselő kérésére elhangzott, hogy

míg egy kétszobás lakás esetében eddig 154 lej adót kellett fizetni, ez mostantól 156 lejre módosul.

Drága hozzájárulás

A költségek 41 százalékát, vagyis mintegy 100 ezer lejt kért a várostól az Electrica Rt. vezetősége azért, hogy rácsatlakoztassák a Cserehát-negyedben épülő szociális tömbházlakásokat a villamossági hálózatra – hangzott el az ülésen. Orbán Árpád alpolgármester nemtetszését fejezte ki ez ügyben, hiszen jelentős hozzájárulásról van szó. „Én még kardoznék ezzel egy kicsit, de ebben az esetben kétségessé válhat annak a negyvennyolc lakónak a helyzete, akik ősszel költöznének be a lakásokba” – fogalmazott.

{A}

Gálfi kijelentette, őt is meglepte a magas összeg, ezért – bár tudja, hogy a szolgáltató a törvényeket alkalmazva jár el – a jövőben jobban utána fognak nézni, hogy miként is történik ez a számolás.

Benedek Árpád Csaba, az RMDSZ frakcióvezetője rámutatott, még a város hozzájárulásának mértékével kapcsolatos tanulmány elkészülte előtt kell egyeztetni a villamossági vállalat munkatársaival, hiszen a későbbiekben nincs lehetőség változtatni az arányokon.

Fotó: Barabás Ákos

Az Európai Uniónál pályáznak

Pályázatot nyújt be a hivatal a Székely Támadt-vár részleges rehabilitációja érdekében, ahol „új funkciójú tereket, épületeket létesítenek”. A tervek a vár körüli utcák egy részének felújítását is tartalmazzák.

Az önkormányzati képviselők ugyanakkor azt a pályázati dokumentációt is jóváhagyták, amelynek köszönhetően a kisiparosok számára épülne tizenöt férőhelyes inkubátorház a barompiac mögötti területen. Mintegy 1,4 millió eurós projektről van szó, amelynek fele önrész, amit Hargita Megye Tanácsa és az udvarhelyi önkormányzat egyenlő arányban biztosítana.

Derzsi László RMDSZ-es képviselő, a projekt ötletgazdája módosító javaslatot indítványozott, mely szerint a pályázatba további közel 15 ezer eurós költséget is bele kellene foglalni, amiből eszközöket vásárolnának. Indítványával mindenki egyetértett.

Fotó: Barabás Ákos

Bicikliút helyett tömegközlekedés?

Egyetértettek a városatyák azon közösségi fejlesztési társulás alapító okiratának, illetve szabályzatának módosításával is, amely Udvarhely és környéke közúti közlekedésének fejlesztését hivatott elősegíteni. Eddig főleg a bicikliutak kialakítására szerettek volna koncentrálni, most inkább a tömegközlekedésre helyezik a hangsúlyt – magyarázta Jakab Attila városmenedzser. A társulásnak öt környékbeli község is tagja: Zetelaka, Fenyéd, Máréfalva, Felsőboldogfalva és Oroszhegy. Jakab rámutatott, a Zetelaka község és Udvarhely között tervezett bicikliút megvalósítása sem merül feledésbe, ám ahhoz még tanulmányokat kell készíteni. „Egyelőre

úgy tűnik, hogy a tömegközlekedés rövidebb idő alatt fejleszthető”

– mondta.

Egyébként az ülésen bemutatkozott Ambrus Levente is, aki ezentúl szakellenőrként fogja segíteni az önkormányzat munkáját.