Bevált a kísérleti szendvics-program a székelyudvarhelyi középiskolában

Dósa Ildikó 2018. április 25., 12:22

Szívesebben fogyasztják a szendvicset, mint a levest – alig fél év után meleg ebédről élelmiszercsomagra váltottak a székelyudvarhelyi Marin Preda Gimnázium diákjai, mivel az étkezésre szánt rövid idő miatt az ebéd jó része a kukába került.

Nem megy veszendőbe. Bármikor megehetik és akár haza is vihetik az ételt Fotó: Barabás Ákos

Mivel későn, csupán tavaly decemberben jelent meg a sürgősségi kormányrendelet, amely felsorolja a meleg ebéd programban részt vevő tanintézeteket a 2017/2018-as tanévre, ugyanakkor a szaktárca sem közölte idejében az alkalmazási módszertant, a polgármesteri hivatal és az iskola vezetősége március elején még kevés esélyt látott arra, hogy ebben a tanévben mást, mint tejet és kiflit, illetve otthonról hozott tízórait ehessenek a Marin Preda Gimnázium diákjai.

{A}

Azonban mint kiderült,

időközben megjelent a módszertan, a polgármesteri hivatal által kiírt közbeszerzést megnyerte ugyanaz a Gondűző étterem, amely az előző tanévben a meleg ebédet biztosította a diákoknak, így egy hónapja szendvicset készítenek nekik.

Fotó: Barabás Ákos

Jobb a hideg étel a melegnél

A tantestület, a tanulók és a szülők azért döntöttek a váltás mellett, mert azon kívül, hogy zavarta a tanrendet, az étkezésre szánt idő kevésnek bizonyult, emiatt nagyon sok ételt eldobtak. Most azonban mindenki elégedett.

A nagyszünetben kiosztják a fóliába csomagolt szendvicseket, amelyeket mindenki akkor fogyaszt el, amikor neki jólesik. A törvényrendelet szigorúan szabályozza az élelmiszercsomag tartalmát: ezeket nem szabad semmivel megkenni, nem lehet bennük szósz, csupán fele-fele arányban friss zöldség, valamint sovány csirke-, illetve disznóhús.

„Jobb, mint a meleg kaja, később is meg lehet enni, és haza is lehet vinni. Szerintem az iskolának is könnyebb” – mondta a tizenegyedikes Tófalvi József Attila, aki úgy véli, hogy iskolatársai is elégedettek ezzel a megoldással. Minden diák egy zsemlét kap, amibe egyszer bécsi szelet, máskor párolt hús kerül, néha sajt, ugyanakkor mindig van benne valamilyen zöldség, mikor káposzta, mikor paradicsom vagy uborka.

Fotó: Barabás Ákos

A szendvics mellett almát vagy banánt is kapnak.

Ebédlőből újra szakterem

Minden csomag súlya 321 gramm, ebből 80 gramm a zsemle, 40 a hús, ugyanannyi a zöldség és a sajt, ezek mellé pedig kerül gyümölcs – tudtuk meg Ștefan Nuț igazgatótól.

Nagyon bevált, semmi nincs eldobva, így sokkal jobb a másiknál. Reggel kilenckor közöljük az étteremmel az aznapi létszámot, így van idejük elkészíteni és a nagyszünetre kiszállítani az élelmiszercsomagot. Jó lenne, ha minden iskolában bevezetnék ezt az étkezést, de úgy tudom, hogy azok egy részében sincs, amelyeket kiválasztottak erre a programra. A városi iskolákban könnyebb, de vidéken nehéz olyan beszállítót találni, aki teljesíteni és vállalni tudja a szigorú feltételeket

– tette hozzá.

Fotó: Barabás Ákos

A kormány 2016 őszén, kísérleti jelleggel indította el az ország ötven iskolájában a meleg ebéd programot, amelybe Hargita megyében egyedüliként a Marin Preda Gimnázium került be.

Amikor beválasztották a programba, a tanintézet nem rendelkezett ebédlővel, egy korábbi szaktermet és a tankönyvraktárt rendezték be e célra, ugyanakkor a mellettük lévő két mosdót tették rendbe ahhoz, hogy megfeleljenek a közegészségügyi követelményeknek.

Mivel a szendvicset bárhol megehetik a diákok, már nincs szükség ebédlőre, így ezeket a termeket újból eredeti rendeltetésük szerint használják.

Fotó: Barabás Ákos