Egyesek bizonytalanok, mások a bért keveslik

Dósa Ildikó 2018. április 22., 15:55

Közel kétszáz munkahelyet kínáltak pénteken a székelyudvarhelyi állásbörzén, azonban többségük továbbra is betöltetlen maradt. A munkaadók a szakemberhiányra és az érdeklődők bizonytalanságára panaszkodtak, míg a munkakeresők a béreket kevesellték.

Míg pecsétért sokan, munkáért annál kevesebben jelentkeztek Fotó: Barabás Ákos

Míg más években érkezéskor mindenki azonnal bemehetett a Márton Áron Ifjúsági Házba, ezúttal a szervezők úgy döntöttek, hogy a tumultust meg a munkaadókkal való beszélgetés megzavarását elkerülendő tizenöt fős csoportokban engedik be a munkakeresőket – így a délelőtti órákban az épület előtt nagyon sokan várakoztak. Mint bent kiderült, a korábbi alkalmakhoz hasonlóan ezúttal is

a legtöbb állásajánlat a kereskedelmi és vendéglátó egységek, az építkezési és könnyűipari vállalatok, valamint a takarítócégek részéről volt,

de kerestek számítógépes technikust, nehézipari szakmunkást és kertészmérnököt is. A szervezők, illetve azok a munkaadók, akik már évek óta a börzén is próbálkoznak munkaerőhöz jutni, tisztában vannak azzal, hogy az ide látogatók többsége csupán formalitásból, a munkanélküli-segélyhez szükséges pecsétért tér be, elég kevés a komoly munkakereső. Mivel Székelykeresztúron nem szerveznek börzét, a kisvárosból és annak környékéről is többen megfordultak a rendezvényen, egyesek pecsétért, mivel ígéretet kaptak, hogy visszaveszik őket korábbi munkahelyükre, mások pedig egy megfelelő állás reményében. Ez utóbbiaknak csalódást okozott, hogy csupán egy cég jelentkezett lakókörzetükből, így hiába utaztak Székelyudvarhelyre.

{A}

A munkaadók benyomása szerint

a munkakeresők többnyire bizonytalanok magukban, attól tartanak, hogy új munkaterületen nem állják meg a helyüket,

nem tudnak megbirkózni a kapott feladattal. Állandó problémát jelent ugyanakkor, hogy többségük szakképzetlen, és míg vannak területek, ahol betanítanák őket, ez nem minden esetben járható út, így például profi sofőrt nem találnak. A munkakeresők a maguk részéről a felajánlott munkabért keveslik.

Kiss Eduárd, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség székelyudvarhelyi irodájának munkatársa úgy látja, hogy a 35 éven aluliak inkább külföldre mennek dolgozni, vállalva az ezzel járó kockázatot és azt az áldozatot, hogy hosszabb időre távol maradjanak családjuktól, mivel az itthoni bérekből nem tudják eltartani szeretteiket.

A 213 látogató közül 42 személyt hívtak állásinterjúra, egy részük jó eséllyel munkába is állhat helyi vendéglátó egységeknél, illetve könnyűipari vállalatoknál. Bár a börzén harminc cég jelezte részvételi szándékát, 209 betöltetlen állást kínálva, végül heten távol maradtak, azonban a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség honlapján ezek az állásajánlatok is megtekinthetők.