Udvarhelyen is csökkent néhány kórházi alkalmazott bére, a többségé viszont nőtt

Széchely István 2018. április 19., 13:04

Béremelés helyett csökkent a fizetése néhány kórházi alkalmazottnak Székelyudvarhelyen, az új egységes bértörvény alkalmazása után. A személyzet jelentős része azonban több pénzt vihet haza, mint korábban, és a csökkenéseket is korrigálja jövő hónapban a kórház vezetősége.

A 2022-ig tartó fokozatos béremelés miatt a takarítószemélyzet fizetése nem nő idén. Archív Fotó: Mihály Csaba

A napokban kézhez kapták az új bértörvény alapján kiszámolt márciusi fizetéseiket a székelyudvarhelyi kórház alkalmazottai. Kiderült, néhányuknak csökkent a bérük. Tíznél kevesebb kórházi dolgozóról van szó, többségük irodai alkalmazott, de van köztük egy asszisztens is – tudtuk meg Ambrus-Szász Istvántól, az egészségügyben dolgozók szakszervezete, a Sanitas helyi vezetőjétől. Elmondta, az említetteknek

azért csökkenhetett a bérük, mert a kisegítő személyzet alapbérét nem emelték, a bérpótlékok felső értékét viszont korlátozta az egészségügyi minisztérium.

Az egészségügyben – mint arra a márciustól történő béremelések bejelentésekor kitért az egészségügyi miniszter – csak az orvosok és asszisztensek alapbérét növelték meg a 2022-re betervezett szintre. A kisegítő személyzetét évente, szakaszosan emelik majd, így fordulhatott elő, hogy a bérpótlékok értékének korlátozása miatt csökkent néhány alkalmazott fizetése. A pótlékok felső értékét a fő hitelutalványozó szintjén az alapbérek értékének 30 százalékában határozta meg a kormány. Utóbbi az oka annak is, hogy egy, a kórház kórbonctani részlegén dolgozó asszisztensnek is csökkent a fizetése. Az övé viszont feltételezhetően azért, mert már korábban elérte a 2022-es szintet, így a pótlékok értékének korlátozása miatt ő veszített összjövedelméből. Az egészségügyi szakszervezet helyi vezetője szerint

akár ötszáz lejjel is csökkenhet így a szerencsétlenül járt alkalmazottak bére.

Az új bértörvény alkalmazását követően legnagyobb mértékben az orvosok, illetve asszisztensek bére nőtt. Ennek mértéke nagyban függ szakterületüktől, a vállalt ügyeletek számától és a különböző bérpótlékokra való jogosultsági feltételek teljesítésétől.

Van növekedés, de teljesen aránytalan. Viszont az egészségügyi miniszter által korábban meghirdetett 170 százalékos növekedés nem reális

– fogalmazott a Sanitas helyi vezetője. Ambrus-Szász István azt is hozzáfűzte, hogy a takarítószemélyzet fizetése nem változott.

Lukács: a betegek is legyenek haszonélvezői

Egyes esetekben könnyen előfordulhatott bércsökkenés, ugyanis nem újraszámolták a béreket, hanem újra besorolták az alkalmazottakat az egyes bérkategóriákba – közölte megkeresésünkre Lukács Antal, a székelyudvarhelyi kórház igazgatója. Hozzáfűzte viszont, hogy azon személyzeti kategóriák – elsősorban a takarítók – esetében, amelyeknek nem emelkedett az alapbérük, a pótlékok értékének meghatározásánál ezt figyelembe vették. Arra törekedtek, hogy ne csökkenjen az összjövedelmük. Amennyiben mégis előfordult ilyen eset, azt

jövő hónapban korrigálják

– ígérte az igazgató, aki három ilyen elszigetelt esetről tud. Kérdésünkre azt is elmondta, a januári bérekhez képest az orvosoknak átlagban megkétszereződött a bérük, és jelentős mértékben nőtt az asszisztenseké is. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, a bérek miatt régóta feszültségek vannak az egészségügyben. Most, hogy jelentős mértékben nőttek, reményei szerint ennek a betegek is haszonélvezői lesznek azáltal, hogy javul az orvosok, illetve ápolók és a páciensek közötti kapcsolat.

Tisztázatlan kérdések

A bérek kiszámításával kapcsolatban egyébként továbbra is vannak még tisztázatlan kérdések. Mint arról múlt héten írtunk, a bonyodalmat az okozza, hogy a pótlékokra vonatkozó új törvény értelmében a juttatásokra szánt keret egy egészségügyi intézmény esetében nem haladhatja meg a fő hitelutalványozó – a városi kórház esetében az önkormányzat – szintjén az alapbérek összértékének 30 százalékát. Mivel azonban az önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézmények többségében szintén változott a bérpótlékok értéke, nem tudni, mekkora az az érték, amelynek 30 százalékát nem haladhatja meg a kórház egészségügyi dolgozóinak bérpótlékkerete – közölte korábban Lukács Antal.

{A}

A kórház vezetősége egyelőre azt sem tudja, hogy megnövekedett költségeiket fedezik-e a bérekre kapott összegek, vagy saját költségvetésükből kell kiegészíteniük azt. Ezzel kapcsolatban csak akkor kapnak majd tisztább képet, amikor ebben a hónapban megkötik az egészségbiztosítási pénztárral az egészségügyi szolgáltatások finanszírozását szabályozó éves keretszerződést – tájékoztatott Lukács Antal.