A szemét marad, az aluljáró ügye nem halad

Kovács Attila 2018. április 19., 22:08

Nemcsak a csíkszeredai vasúti aluljárónak és az ott gyűlő szemétnek nincs gazdája, azt sem lehet pontosan tudni, hogy mely hatóság illetékes a környezetre és az egészségre veszélyes hulladék és fertőzésveszély eltüntetésére, illetve a helyzet felszámolására.

A helyzet nem javul, inkább romlik. Szemétlerakóként használt aluljáró Fotó: Gecse Noémi

A csíkszeredai, a vasútvonal nyugati oldalán fekvő Fürdő utca lakói kifogásolják, hogy miért nem tesznek semmit hatóságok a vasúti gyalogos aluljáró kitakarítása és fertőtlenítése érdekében. Akár ennek lezárását is el tudnák képzelni – jelezte lapunknak egy panaszos. A létesítmény állapotáról márciusban számoltunk be,

az évek óta ismétlődő problémák változatlanok – rengeteg az eldobált szemét, ettől és amiatt, hogy sokan közvécének használják a használhatatlan aluljárót, orrfacsaró bűz árad kifelé.

{A}

Legutóbb a Román Vasúttársaság (CFR) Brassói Területi Igazgatóságának igazgatója azt is elmondta, hogy

noha az aluljáró a vasúttársaság védőövezetében található, és ők ügykezelik, nincs állóeszközként a tulajdonukban. Egyúttal felajánlotta, hogy ha a város igényli az ügykezelés jogát, ennek nincs akadálya. A városvezetés viszont, amely felújítaná és átalakítaná az aluljárót, többször is hiába kérte az átadást a vasúttársaságtól.

Fotó: Gecse Noémi

Nem hatáskörük intézkedni

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóságon is ismerik a vasúti aluljáró állapotát, és Tar Gyöngyi, az intézmény igazgatója megerősítette, hogy

egészségügyi veszélyforrást jelent az ott felgyűlt szemét és emberi ürülék. Ők azonban, noha több bejelentést is kaptak ezügyben, nem léphetnek közbe, mert a vasúttársasághoz tartozó területen nincs hatáskörük intézkedni.

Mint elmondta, kizárólag a Szállítási Minisztériumhoz tartozó egészségügyi igazgatóságnak van joga ott ellenőrizni, – ezt egy régebbi protokollum szabályozza. Szerinte ez nem korrekt, mert az illetékes igazgatóság Bukarestben van, és látható, hogy nem ér el ide a kezük.

Fotó: Gecse Noémi

Többször próbálkoztunk, figyelmeztettük is az illetékeseket, hogy gondok vannak

– említette az igazgató.

Bírságolhat a környezetőrség

A Hargita Megyei Környezetőrség viszont ellenőrizheti az aluljárót, ezt legutóbb tavaly áprilisban tették meg, és idén áprilisban megismétlik

– tájékoztatott megkeresésünkre Balla Izabella. A környezetőrség megyei főbiztosa azt is közölte, hogy a 2005-ből származó 195-ös sürgősségi kormányrendelet szerint a jogi és természetes személyek kötelezettsége az általuk kezelt területek tisztán tartása, különösen a közutak, hajózási- és vasútvonalak mentén. A kötelezettség elmulasztása esetén a jogi személyek 25 ezertől 50 ezer lejig terjedő pénzbírsággal sújthatók.

Fotó: Gecse Noémi

A legutóbbi ellenőrzés során felszólították a vasúttársaság helyi képviselőit vasútállomás körüli területek tisztaságának fenntartására, ezt hivatalos dokumentumokkal kell igazolni. A következő ellenőrzések során ennek függvényében hoznak további intézkedéseket

– áll a hatóság írásban elküldött válaszában.

Fotó: Gecse Noémi

A minisztérium válaszát várjuk

A helyzet tisztázása érdekében a Szállítási Minisztériumhoz fordultunk, és írásban kérdeztük meg, hogy az alárendeltségükbe tartozó egészségügyi igazgatóságnak van-e lehetősége felszámolni a fertőzésveszélyt. Azt is szeretnénk tudni, hogy a minisztérium miképp tudná végérvényesen rendezni ezt a kellemetlen helyzetet, akár a létesítmény lezárásával is. A szaktárca sajtókapcsolatokért felelős illetékese törvényes határidőn belül választ ígért, ennek tartalmát megérkezte után ismertetjük.