A bizonyítási eljárástól kezdik újra Borbolyék perét

Kovács Attila 2018. április 16., 09:57

Nem kezdik újra az alapoktól a Borboly Csaba és tizenkét másik személy elleni büntetőper tárgyalását, az ügyirat nem kerül az előzetes bírói testület elé – erről döntött a Hargita Megyei Törvényszék.

A Hargita Megyei Törvényszék épülete. Évek óta húzódik az eljárás Fotó: Gecse Noémi

Az ügycsomó visszaküldését az előzetes bírói testülethez a per márciusi tárgyalása előtt kérte Borboly Csaba védőügyvédje, arra hivatkozva, hogy az általuk benyújtott, a büntetőjogi perrendtartási törvény több cikkére vonatkozó alkotmányossági kifogást az Alkotmánybíróság több mint három éve elfogadta. Ebben szerepelt az is, hogy az előzetes bírói testület előtt lefolytatott eljárás során nem részesültek egyenlő bánásmódban a védelem és a vád képviselői, ilyen körülmények között pedig nem biztosított a tisztességes eljárást lefolytatása.

A per immár harmadik bírája későbbre ígért döntést, amely időközben megszületett – a kérést elutasították.

Ez azt jelenti, hogy a büntetőpert a bizonyítási eljárástól kezdik újra, azaz ismét meghallgatják a vád és a védelem tanúit is – akiknek egy része már korábban megjelent, és vallomást tett a bíróság előtt. A bizonyítási eljárás megismétlésére azért van szükség, mert a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága több keresetet is elfogadva korábban arra kötelezte Romániát, hogy a büntetőperek bizonyítási eljárásait vezető bírónak kell meghoznia az ítéletet is egy per során. Kérdésünkre Sergiu Bogdan, Borboly ügyvédje úgy nyilatkozott,

további, ismételten megfogalmazott kifogásaikról a bíró a bírósági eljárás folyamán hoz döntést, mielőtt a bizonyítási eljárás és a tanúmeghallgatások elkezdődnének.

A további kifogások és kérések egyik tárgya a lehallgatási jegyzőkönyvekre alapozott bizonyítékok kizárása, mivel az Alkotmánybíróság törvénybe ütközőnek minősítette a büntetőjogi perrendtartás azon rendelkezését, miszerint a lehallgatásokat a bűnüldöző szerveken és a rendőrségen kívül „más, erre szakosodott állami szervek”, jelen esetben a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) is végezheti. Hasonlóképpen több másik vádlott védőjével együtt Borboly Csaba ügyvédje azt is kérte, hogy az őket érintő, nemzetbiztonsági okokra való hivatkozással elrendelt lehallgatásokat engedélyező bírói döntés titkosítását oldják fel.

{A}

Öt éve kezdődött

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) 2013-ban a Hargita megyei önkormányzat elnökét, Borboly Csabát a közérdek ellen elkövetett többrendbeli hivatali visszaéléssel, magánokirat-hamisításra való többrendbeli felbujtással, hamisított közokirat felhasználására való felbujtással, közokirat-hamisítással, illetve rágalmazó feljelentéssel vádolta meg, vele együtt további tizenkét személyt küldtek a vádlottak padjára. A DNA szerint a vádlottak két megyei út, a Felsőboldogfalvától Erdővidékre vezető 131-es, és a Csíkrákost Lóvésszel összekötő 124-es számú megyei út felújítása kapcsán több mint 4,8 millió lejjel károsították meg Hargita megyét. A vádirat szerint az összeg a megőrzésre hagyott, ám a valóságban nem létező építési anyagok értékéből, valamint a közbeszerzési eljárásokról kizárt cégek ajánlatai és a tulajdonképpen leszerződött munkálatok értéke közötti különbségekből adódik. Három vádlott korábban beismerő vallomást tett, őket el is ítélték, a többiek alaptalannak tartják a vádakat.