Megvédheti bajnoki címét a Sepsi SIC

Sánta Imre 2018. április 14., 13:22

Zsinórban negyedszer jutott be a női kosárlabda bajnokság fináléjába a Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC, miután a Kolozsvári U elleni elődöntő második mérkőzésén is legyőzte az egyetemi csapatot.

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A találkozó első perceiben mindkét csapat sok hibával tarkított játékot mutatott, de a zöld-fehérek néhány perc elteltével játékba lendültek, és az első tíz percet hatpontos előnnyel zárták (19–25).

A folytatásban a címvédőnek Marshall vezetésével sikerült felpörgetnie a játék ritmusát, amivel a hazai csapat nem bírta tartani a lépést, így a szentgyörgyiek a mérkőzés felénél már jelentős különbséggel vezettek (33–45).

{A}

Szünet után is a háromszéki lányok játszottak fölényben, és hamarosan már húszpontos különbséget mutatott az eredményt jelző tábla (36–56).

Ezután sem lankadtak Zoran Mikes tanítványai, a remek védekező játék mellett támadásban is jól teljesítettek, így a harmadik negyed végére már végleg eldőlt a továbbjutás sorsa (45–71).

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Az utolsó tíz percben a hazaiak még egy utolsó kísérletet tettek a felzárkózásra, Samburska és Thompson valamelyest faragtak a hátrányból (50–71), de ekkor a túloldalon Džankić fújt ébresztőt, majd Stoenescu kétszer is a hárompontos körön kívülről talált a gyűrűbe (55–79).

A hátralevő percekben a zöld-fehérek erre még rátettek egy lapáttal, és magabiztosan nyerték az elődöntő második mérkőzését is. A végeredmény: 59–87.

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

A találkozó legjobbja a Sepsi SIC ausztrál idegenlégiósa, Carley Mijovic volt, aki 19 ponttal és 11 lepattanóval zárta a mérkőzést, de kiemelendő a 15 pontot szerző Marshall játéka, valamint a 12 pontig jutó Stoenescu teljesítménye is.

A zöld-fehéreknek bajnoki címük megvédése érdekében a Szatmárnémeti VSK együttesével kell megküzdeniük.

A partiumiak a Brassói Olimpia kiejtésével biztosították be helyüket a bajnokság fináléjában.

Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

Az egyik fél három győzelméig tartó küzdelem első két mérkőzését április 20-án, illetve 21-én játsszák a Sepsi Arénában.

Női kosárlabda nemzeti liga, elődöntő, 2. mérkőzés, Kolozsvár, Horia Demian Sportcsarnok, 350 néző:
Kolozsvári U–Sepsi SIC 59–87 (19–25, 14–20, 12–26, 14–16)
Kolozsvár: Thompson 22, Samburska 16 (3x3), Taylor 9 (1x3), Ghizilă 7 (1x3), Kalusić 3, Părău 2, Lovász, Pătruţ, Voica, Maxim. Edző: Dragan Petricević.
Sepsi SIC: Mijović 19 (1x3), Marshall 15, Stoenescu 12 (4x3), Fontaine 8, Kress 6, Gödri-Părău 6, Webb 5 (1x3), Neagu 5 (1x3), Kilin 4, Džankić 3, Kovács 2, Huţanu 2. Edző: Zoran Mikes.
Játékvezetők: Csender Andrada Mónika, Şerban Raşoga, Andrei Răileanu.

A másik elődöntő második mérkőzésének eredménye:
Brassói Olimpia–Szatmárnémeti VSK 68–72 (30–20, 11–15, 11–20, 16–17)
Az első meccs eredménye: Szatmárnémeti VSK–Brassói Olimpia 101–60 (23–13, 29–16, 24–19, 25–12).