Fejszékkel, botokkal, kövekkel estek egymásnak a csíkszeredai kórháznál

Pinti Attila 2018. április 12., 16:00

Két romacsoport között robbant ki verekedés a csíkszeredai kórház melletti törvényszéki orvostani intézetnél. Az egymásra fejszékkel, botokkal, kövekkel támadók közül négyen megsérültek, négy autó is megrongálódott. A gyorsreagálású egységek közbelépésére volt szükség.

Fotó: Pinti Attila

A két csoport közötti verekedés egy másik, közelmúltban történt tettlegességre vezethető vissza – közölte érdeklődésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tájékoztatása szerint a korábbi összetűzésben két megsérült férfi a kórház melletti törvényszéki orvostani intézethez tartott csütörtök délelőtt, hogy kiváltsák a sérüléseikről készült jelentést, a bejáratnál azonban a „másik tábor” több tagja várta őket.

Fotó: Pinti Attila

A találkozás rövid idő alatt verekedésbe torkollt.

Mint a helyszínen megtudtuk, a két romacsoport közel húsz tagja az autóikból előkerült fejszékkel, botokkal, kövekkel esett egymásnak.

Az összetűzésben három, a kórházi személyzet birtokában lévő jármű is megrongálódott, továbbá az egyik csoport autójának szélvédőjét is betörték.

Fotó: Pinti Attila

A helyszínre riasztották a csendőrség és a rendőrség gyorsreagálású egységeit. A törvényszéki orvostani intézet bejárata előtti, illetve mögötti parkolót percek alatt ellepték a hatóságiak, akik rövid időn belül véget vetettek a csetepaténak.

{A}

A helyszínen azonosított, verekedésben résztvevőket a csíkszeredai rendőrkapitányságra szállították kihallgatásra. Azt azonban, hogy pontosan hányan vonhatók felelősségre, még nem tudni, tizenöt-húsz érintett személy lehet – számolt be a rendőrség szóvivője. Az ügyben egyelőre csendháborítás, verekedés és rongálás miatt indítottak büntetőeljárást. Ez a későbbiekben változhat,

négy személy ugyanis bántalmazás miatt jelentkezett a kórház sürgősségi betegellátó egységénél.

Noha kivizsgálást igényeltek, ellátást azonban nem, az orvosi vizsgálatok eredményének függvényében módosulhat, bővülhet az összetűzés jogi besorolása – tette hozzá a szóvivő. A sürgősségi osztályon arc- és végtagsérülések miatt jelentkezett a négy személy.

Fotó: Pinti Attila

A sokadik eset

Nagyon kellemetlen a helyzet, máskor is előfordult olyan, hogy többen is egymásnak estek a kórháznál – számolt be érdeklődésünkre dr. Konrád Judit, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház ideiglenesen kinevezett menedzsere. Mint mondta, „erre megoldást kell találni”, a személyzet és a betegek biztonsága ugyanis a legfontosabb.