Ipari mennyiségű szemét van az Olt-folyó mentén

Barabás Hajnal 2018. április 12., 10:52

Lehangoló látványt nyújt a sok kihordott szemét a patakok medrében, illetve az Olt-folyó mentén. Mivel a szemetelőket ritkán érik tetten, ezért a bűnösök a legtöbb esetben megússzák a bírságot. Szemétgyűjtési akció lesz áprilisban, hogy valamelyest eltüntessék a környezetromboló szeméthegyeket.

Patakok partján a sok műanyag hulladék. Legtöbb esetben önkéntesek szedik össze mások szemetét Fotó: Potozky László

„Ipari mennyiségű szemét van az Olt-folyó mentén” – állapította meg szomorúan Miklós Géza, az Olt Vízügyi Igazgatóság csíkszeredai szakaszmérnökségének igazgatója. Terepszemléi alapján azt mondta, nemcsak Csíkszéken, hanem országszerte probléma, hogy szemetesek a patakok, folyók partjai.

Amióta felszámolták a falvakon a szemétgödröket, az építkezési törmeléknek és egyéb hulladéknak a lerakóhelyévé váltak a patakok, folyók medrei, az árkok és az erdőszélek.

Mint fogalmazott, felmérni is nehéz, hogy mi hányódik a partokon, miket hordanak ki kocsikkal és szekerekkel a partokra. „Nevelés kérdése, hogy az emberek a szemetet ne a patakpartokra, ne az Olt-folyó medrébe ürítsék” – jegyezte meg.

Fotó: Potozky László

Az igazgatóságnak ugyan módjában áll bírságot kiszabni, de ritkán érnek tetten szemetelőket, ugyanakkor a polgármesteri hivatalokat is megbírságolhatnák, hiszen az ő felelősségük a közterületek tisztán tartása, de nem bírságolják meg, mert „nem ők a hibásak”.

Nehéz tetten érni

Balla Izabella, a Hargita Megyei Környezetőrség vezetője megkeresésünkre elmondta, több példa volt rá, hogy megbírságoltak szemetelőket a megyében. Ő is egyetértett Miklós Gézával abban, hogy nehéz tetten érni a tetteseket, akiket

akkor lehet megbírságolni, ha éppen rajtakapják, amikor leürítik a szemetet.

Azonban kiemelte, volt olyan esetük is, hogy a szemétben található iratok alapján azonosították az elkövetőt. „Máskor is turkáltunk eleget a szemétben, de nem találtunk semmit, ilyen körülmények között nehéz rajtakapni a szemetelőket. Ilyenkor a jogszabályok azt írják elő, hogy a polgármesteri hivatalok kötelesek eltakarítani a szemetet, és amennyiben előkerül az elkövető, akkor kifizettethetik vele a szemételszállítás költségeit” – magyarázta.

Fotó: Potozky László

Szemét Csíkszeredában is

Több csíkszeredai lakos jelezte a Facebook közösségi oldalon, hogy mindenféle kidobott háztartási hulladék hányódik szanaszét a Nagyrét utcai áruházak mögötti réten, és az azt átszelő Somlyó-patak partja is tele műanyag és egyéb hulladékkal.

Arra sem vagyunk képesek, hogy a saját szemetünket ne az utcák szélére, vagy ne az élővilággal rendelkező patakok medrébe dobjuk, hanem kukába, szeméttárolóba ürítsük

– adott hangot elégedetlenkedésének az egyik lakos.

{A}

Egy másik olvasónk pedig a csobotfalvi templomot és a csomortáni utat összekötő dűlőúton látható „szeméthegyekről” készített fotókat, és küldte el szerkesztőségünknek. „A képen látható szemét csak egy kis részlete a nagy mennyiségű szemétnek, amit egyes székelyek a jelek szerint rendszeresen odahordanak. Egyébként ott az egész környék lehangoló képet mutat a sok lerakott hulladék miatt” – jegyezte meg.

Folyamatosan járják a várost

„A közterületeken az időszakosan megjelenő szemetet (építkezésekből származó törmeléket vagy egyéb háztartási hulladékot), amelyet lakossági bejelentés alapján vagy az ellenőrzéseink során fedeztünk fel, szakcég, azaz a hulladékgazdálkodással megbízott Eco-Csík Kft. szállítja el a városgazdálkodási iroda munkatársainak szervezése és felügyelete mellett” – válaszolta megkeresésünkre Veres Csaba, a csíkszeredai polgármesteri hivatal városellenőrzési és kényszervégrehajtó irodájának vezetője. Hozzátette, a kisebb mennyiségű szemetet azonban többnyire a szociális juttatásban részesülők vagy közmunkára kötelezett személyek gyűjtik össze.

Fotó: Potozky László

Amennyiben az elkövető személyazonosságát sikerül egyértelműen azonosítani, a hivatal felszólítja a szemét eltakarítására, és ha ezt nem teljesíti, bírságban részesül

– magyarázta az irodavezető. Korábban írtunk annak az esetéről, akit lakossági bejelentésre, kamerafelvételek alapján azonosított a városháza, amint a Suta-tó felé vezető úton ürítette le szemetét. A tettest a városháza 3000 lejes bírsággal sújtotta, de a felső határ akár 6000 lejes bírság is lehet ilyen esetekre.

A közterületekről a város szállítja el a hulladékot, azonban a magánterületekről már nem, vagy csak nagyon indokolt esetben.

„Ilyen esetben felszólítjuk a tulajdonost a szemét eltakarítására, hiszen akkor is ő felel a területéért, ha nem ő a szemetelő” – magyarázta Veres Csaba. Megjegyezte azt is, hogy az iroda munkatársai folyamatosan járják a várost, és ellenőrzik, hogy hol található szemét, hulladék, törmelék és fotókkal dokumentálják azt. Pál Tamás, a csíkszeredai hulladékgazdálkodásért felelős Eco-Csík Kft. igazgatója is megerősítette azt, hogy nem áll módjukban, és nincs joguk bemenni magánterületekre, hogy összegyűjtsék a szemetet. „Csak abban az esetben tehetik meg, ha a területtulajdonosok szerződést kötnek a céggel a hulladék elszállítására, de ilyenre nagyon ritkán akad példa ” – jegyezte meg.

Fotó: Potozky László

Szemétgyűjtési akció a Föld napja alkalmából

Az Olt Vízügyi Igazgatóság és a csíkszéki polgármesteri hivatalok közös szemétgyűjtési akciót szerveznek április 20-án. Miklós Géza, a csíkszeredai szakaszmérnökség igazgatója elmondta, a korábbi években is több száz zsák szemetet gyűjtöttek össze. Mint magyarázta, általában a polgármesteri hivatalok iskolásokat, önkénteseket hívnak az akcióra, illetve a szociális segélyben részesülők is részt vesznek az akción, a vízügyi igazgatóság pedig kesztyűkkel és zsákokkal szokta támogatni a Föld napja alkalmából szervezett mozgalmat. „Idén nem tudom mennyi kesztyűre és zsákra lesz szükség, mert óriási mennyiségű a szemét. De megpróbáljuk a lehetetlent” – fogalmazott.