Bringás reggeli rendőri segítséggel

Antal Erika 2018. április 11., 14:37

Egyre több marosvásárhelyi kerékpáros visel védősisakot és láthatósági mellényt, és kevesen vannak, akik hiányosan felszerelt biciklikkel közlekednek – derült ki a kedden szervezett biciklis reggelin.

A rendőrség munkatársai is kiveszik részüket a figyelemfelkeltő akcióból Fotó: Haáz Vince

Kedd reggel 7 és 9 óra között a volt Hosszú és a Gecse utcák kereszteződésénél várták a szervezők a kerékpározókat. Amíg a biciklisek kávéztak, addig egy szakértő megvizsgálta a kerékpárt, hogy mennyire felel meg a törvény előírásainak, kellően fel van-e szerelve a forgalomban szükséges eszközökkel: lámpával, csengővel, fékkel, láthatósági mellény és sisak van-e a használóján.

Gál Sándor szervező, ötletgazda, a Marosszéki Közösségi Alapítvány igazgatója lapunknak elmondta,

a háromnapos akciót előző két alkalommal szeptemberben szervezték, az idén azonban előre hozták, abból a meggondolásból, hogy a kerékpáros szezon kezdete előtt felkeltsék a figyelmet a biciklizés fontosságára, a szabályaira, illetve a gépkocsivezetőket is figyelmeztessék a törvények tiszteletben tartására.

{A}

Ez utóbbira azért is nagy szükség van, mivel sokan nincsenek tekintettel a forgalomban két keréken közlekedőkre, és sokszor kockáztatják azok testi épségét. Ahogy Borcsa Ferenc kerékpározó lapunknak elmondta, sok esetben agresszíven vezetnek, nem figyelnek a kerékpárosokra, nem tartják be a forgalmi szabályokat.

Télen gyalog járok, de ahogy megjön a tavasz, egész őszig rendszeresen biciklivel közlekedem, a városban nem autózom

– mondta a férfi, aki leginkább a kerékpárutakat hiányolja Marosvásárhelyen.

Dobre Júlia novemberben költözött haza Temesvárról Marosvásárhelyre, de még nem mert itthon biciklivel közlekedni. Ahogy elmondta, Temesváron kerékpárutak vannak, hozzászokott azokhoz, a biztonságos közlekedéshez, és itthon pedig az "erőszakos forgalomban" kockázatosnak tartja, hogy biciklire üljön, pedig nagyon szeretne.

Kedden 30 biciklist szólítottak meg a szervezők, az akcióban a forgalmi rendőrség néhány munkatársa is részt vett, segített a kétkerekű járműveket ellenőrizni, illetve válaszolt a kérdésekre, ismertette azokat a szabályokat, amelyek nem voltak egyértelműek egyes kerékpározóknak. Ibolya például elmesélte, hogy a körforgalomban rendszeresen megelőzik az autók, eléje vágnak, ez viszont szabálytalanság – mondta a rendőr,

a kerékpárosokra is épp olyan tekintettel kell lennie a gépkocsivezetőnek, mint az autókra.

Fotó: Haáz Vince

Gál Sándor érdeklődésünkre elmondta azt is, hogy az ellenőrzés során milyen hiányosságokat észleltek. Például három-négy kerékpárról is hiányzott a csengő, vagy nem volt lámpája, illetve fényvisszaverő a kerekeken. Ellenben egyre többen viselnek védősisakot és láthatósági mellényt – tette hozzá. A kezdeményezés sikeres, a lakosságot érdekli, tudnak róla és várják, szívesen megállnak munkába menet, hogy ellenőriztessék kerékpárjaikat. Az egész néhány percnél nem igényel több időt, így, aki munkába siet, annak sem kell attól tartania, hogy esetleg elkésik.

Csütörtökön reggel az Aranykakas közelében várják a kerékpárosokat a szervezők egy forró kávéval, vagy teával és kiflivel. Az adatokat néhány napon belül összesítik és összehasonlítják az előző évek kimutatásaival, az eredményről pedig tájékoztatják a közösséget is – mondta lapunknak Gál Sándor.