Országutak Hargita megyében: burkolatjavításra van pénz, a korszerűsítésre várni kell

Kovács Attila 2018. április 10., 10:41

Nem várhatók nagyobb korszerűsítési munkálatok idén Hargita megyében az országutakon, noha több útszakasz, illetve híd megerősítésére, felújítására nagy szükség lenne. Két időszakban lesznek javítások, ezek a járhatóság biztosítását szolgálják.

Rozsdaette szalagkorlátok. A Csíkszereda kijáratánál levő Olt-híd teljes felújítása is késik Fotó: Gecse Noémi

A Közúti Infrastruktúrát Kezelő Országos Társasághoz (CNAIR) fordultunk annak érdekében, hogy megtudjuk, milyen munkálatok várhatók ebben az évben a Hargita megyei országutakon. Elsősorban a 13A jelzésű, Balavásár és Csíkszereda közötti, illetve a 12A jelzésű, Csíkszeredát Ónfalvával (Onești) összekötő országutak Hargita megyén áthaladó szakaszait illetően voltunk kíváncsiak a tervezett beavatkozásokra. Mint a társaságtól kapott válaszból kitűnik, két időszakban is végeztet majd javításokat ezeken, illetve a 11B jelzésű országúton a brassói területi útügyi igazgatóság,

az első, sürgősebb beavatkozásokat május 30-ig kell befejezni, a második szakaszt, a kevésbé sürgető munkálatokat pedig június 30-ig.

Ezek az országutak karbantartását jelentik az akadálymentes közlekedés biztosítása érdekében.

Omlik az út a Hargitán

Nincs szó viszont olyan beruházásokról, amelyekre nagy szükség van a biztonságos közlekedés érdekében. A 13A országúton, az egykori Anna vendéglő és az utászház közelében 1,5 kilométeres szakaszon évek óta omlik az útpadka és az úttest a vízátfolyások okozta földcsuszamlás miatt, ott támfalépítésre, az út alapozásának megerősítésére van szükség. A helyreállítási munkálatokhoz szükséges környezetvédelmi beleegyezés kibocsátása érdekében tavaly a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökséghez nyújtott be dokumentációt a CNAIR, ebben az útszerkezet és útpadka megerősítéséhez mélységi csapadékvíz-elvezetést és vízelvezető sáncok kialakítását, egy tönkrement híd helyreállítását, illetve az esővíz-elvezető rendszer megfelelő karbantartását irányozták elő.

Az útszerkezet stabilizálása érdekében két megoldást javasoltak: egy folyamatos beton támfal építését, vagy vasbeton gerendákkal összekapcsolt betoncölöpökkel történő megerősítést.

Nem lehet tudni, hogy mikor történik meg ez a beavatkozás.

A 12A jelzésű országút Gyimeseken áthaladó szakasza is alapos felújításra szorul. Archív Fotó: Pinti Attila

Felújításra szoruló hidak

Hasonlóképpen nincs információ arról sem, hogy mikor történhet meg a 13A jelzésű országúton, Csíkszereda nyugati kijárata közelében az Olt-híd felújítása, ahol teljes szerkezeti megerősítésre van szükség egy korábbi szakértői felmérés szerint. Az építmény fémből készült korlátja egyik oldalon a járda szerepét is betöltő beton tartóelemekkel együtt 2014-ben szakadt le és esett a folyóba a rozsdásodás miatt, a másik oldalon pedig tavaly év elején egy balesetező autó szakította át a védőkorlátot. A híd tartógerendái közé rendszeresen szivárog a víz, télen a só, ez pedig jelentős károsodást okozott az évek során. Ugyanezen az úton

Szentegyháza és a kalibáskői eltérő között az egyik hidat alapjaitól kellene megerősíteni a rongálódások miatt.

A 12A jelzésű országút Gyimeseken áthaladó szakasza is alapos felújításra szorul, az autós közlekedés számára különösen Gyimesközéplok területén az aszfalttal foltozott betonút állapota jelent kihívást.

{A}

Kérdésünkre Cătălin Romanescu, az országos útügy Hargita megyei igazgatója elmondta, jelenleg még hidegaszfalt felhasználásával kátyúznak az országutakon, a már említett burkolatjavításokat illetően pedig folyamatban van a közbeszerzési eljárás.