Emléktáblát állítottak a néhai tornatanárnak

Kosztolányi Kata 2018. március 22., 17:09

Emléktáblát kapott a Tamási Áron Gimnázium egykori testnevelő tanára, a 2012-ben elhunyt Szőcs K. Péter. A Peti bácsiként ismert pedagógus emléke előtt így tisztelegnek az óbudai Árpád Gimnázium, valamint a békásmegyeri Veres Péter Gimnázium diákjai és tanárai.

Két budapesti gimnázium helyezte el a táblát, hálájuk jeléül Fotó: Barabás Ákos

Az emléktáblát és díszkoszorút a Tamási Áron Gimnázium tornatermének bejáratánál helyezték el, és a „Tanár úr, soha nem felejtünk! Köszönjük, hogy 40 évvel ezelőtt útjára indítottad az azóta is töretlenül működő hargitai táborozás hagyományát” feliratot vésték kőbe hálájuk jeléül.

Az ötlet kivitelezését Óbuda önkormányzata támogatta, az avatásra a 3. kerületi polgármester is eljött.

A Veres Péter Gimnázium volt a kezdeményező, az onnan nyugdíjba ment, korábban az Árpád Gimnáziumban tanított Hajdú Gyula pedig az értelmi szerző, akinek a csoportját annak idején kalauzolta Péter, autóval szállítva fel a csomagokat és azokat a diáklányokat, akik nehezebben bírták a gyaloglást. A hosszas utazás és az akkori körülmények dacára megszerették a vidéket, egy-két év múlva visszatértek, és szép lassan hagyomány teremtődött.

Azóta is minden évben jön egy diákcsapat, sőt évente kétszer is, mert Péter javaslatára Szelterszen szoktak nyaralni. Jelenleg is egy huszonöt fős társaság túrasízik a Hargitán” – mesélte a néhai tanár felesége, Szőcs Mária.

„Peti bácsi 1966-tól tanított az iskolánkban, tornatanárként és osztályfőnökként harminc éven át generációk sorát nevelte a sport szeretetére. 1996-ban ment nyugdíjba, de 2000-ig még helyettesítőként bedolgozott.

Sí szakosként sokat járt a gyerekekkel a Hargitára, ahol táborokat szervezett számukra, ahogy a budapesti iskolákkal is tette

– emlékezett meg róla Laczkó György, a gimnázium igazgatója.

Szőcs K. Péter 1936-ban született Budapesten, miután székelyudvarhelyi édesapja és Fiuméból származó, ún. trianoni menekült édesanyja ott alapított családot. 1940-ben tértek haza. Tanulmányait Kolozsváron végezte, ugyanott tanítói képesítést szerzett. Atlétikában elért kiváló eredményei révén került a tornatanári pályára, elvégezve a bukaresti testnevelési egyetemet. 1965-ben szülővárosában állapodott meg, egy évig az akkori pionírházban dolgozott, majd a Tamási Áron Gimnáziumban és kis kitérővel az Egészségügyi Líceumban tanított. 2012-ben hunyt el.