Hogyan lehet és érdemes napjainkban gyónni?

Aki húsvét tájára időzíti az évi szentgyónását, az abban le akarja tenni az egész éves lelki terhét anélkül, hogy igénye lenne hosszabb beszélgetésre – véli Holló László erkölcsteológia tanár, aki egyfajta megoldást kínál az elváltaknak is. Lelki vezetésnek nevezi.

– Milyenek Holló László gyónási szokásai?

– Nem rejtem véka alá, hogy többé-kevésbé jó kereszténynek tartom magam, és ilyenként igyekszem alapvetően rendet tartani magam körül, illetve a lelki életemben is. Ezért évente alapvetően négy alkalommal végzek nagytakarítást a lakásomban és a lelkemben egyaránt. Ez már hosszútávon is elég jól bevált. Azt is mondhatom, hogy aki lelki életet akar élni, annak nagy segítségére lehet egy lelki vezető. Mindannyian okosak vagyunk ugyan, és tudjuk, mit kell tennünk, hogy előre haladjunk a lelki élet útján, de a lelkivezető kívülről figyelemmel kísérve a fejlődésünket segíthet olyan tanácsokkal, amelyek lendítenek rajtunk.

– Említette, hogy az évi négy „nagytakarítást” tartja jónak. Mit szól ahhoz a felvetéshez, hogy az ember ne számokban mérje a gyónást, amikor úgy érzi, halálos bűnt követett el, mihamarabb könnyítsen a lelkén?

– A kiengesztelődésnek számos útja van.

A bántást legegyszerűbben a bocsánatkéréssel lehet helyrehozni.

Vannak olyan bocsánatosnak mondott bűneink, melyek emberi gyengeségből, rosszra hajló természetből fakadnak, melyekért a szentmise kezdetén a bűnbánati imában is kérhetjük Isten bocsánatát. Hasonlóképpen bűneinkért engesztelhetünk imával, alamizsnálkodással, böjttel, zarándoklattal, búcsúnyeréssel... A halálos bűnt azonban a bűnbánat szentségében, a szentgyónásban visszük Isten elé. Ha ilyen terheli a lelkünket, akkor nyilván mihamarabb meg akarunk szabadulni tőle, és igyekszünk elvégezni a szentgyónásunkat. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy egy vallásos, jóravaló és törekvő katolikus ember nem szokott gyakran halálos bűnt elkövetni.

Valahogy nem fér össze az, hogy szeretem az Istent és közben súlyos bűnöket követek el.

Ez olyan lenne, mint amikor szeretem a feleségemet, a férjemet, csak éppen újra és újra megcsalom. Nyilván előfordulhat, de akkor Isten bocsánatát kérem, és a jövőben tényleg igyekszem „a bűnt és a bűnre vezető alkalmat elkerülni”.

– A szabálykövető katolikusok szó szerint érthetik az évente egyszer gyónjál felszólítást, és ezt igyekeznek húsvét körülre időzíteni. Ilyenkor azonban a kétperces és kalákagyóntatásokkal találhatják szembe magukat...

– Azt gondolom, hogy ilyen esetben a kereslet a kínálattal találkozik. Aki húsvét tájára időzíti az évi szentgyónását és szentáldozását, az a szentgyónásban le akarja tenni az egész éves lelki terhét anélkül, hogy igénye lenne hosszabb beszélgetésre. Ha volna ilyen igénye, akkor nyilván tudnia kell, hogy az a periódus éppen nem alkalmas erre.

{A}

– Ha egy elvált személy azzal keres meg egy római katolikus papot, hogy tudatában van, nem áldozhat, kérheti-e, hogy ennek híján is gyónhasson?

– Természetesen nagyon gyümölcsöző gyógyító beszélgetéseket lehet folytatni ilyen esetben is, azzal, hogy tudni kell,

ez nem gyónás, sokkal inkább lelki vezetés, vagy lelki kísérés, ahogy manapság mondják.

– Mit gondol az áldozások sűrűségéről. Élni kell minden lehetőséggel, vagy kiemelkedő alkalmakat keresni, hogy ritkább, így értékesebb legyen?

– Úgy vélem, ez nem egy igazi probléma, ugyanis a napi két áldozáshoz napi két szentmisén való részvételre van szükség. Ez pedig nem jellemző napjainkban. Ezzel együtt nyilván értem a kérdést, hisz van, aki egy-egy nap akár több szentmisén is részt vesz. Az egyházunk, az esetleges visszaélések elkerülése végett vezette be az előírást, hogy naponta csak kétszer szabad szentáldozáshoz járulnunk. Tudnunk kell azonban, hogy Krisztus testének a magunkhoz vétele szerves része a szentmisének, és így, amennyiben a kegyelem állapotában érezzük magunkat, naponta akár kétszer is nyugodtan magunkhoz vehetjük Krisztus testét.

– Összességében nézve ön szerint melyek a mai gyóntatás erősségei és hiányosságai?

– Bár nyilván számtalan gyóntatással kapcsolatos hiányosságot fel lehetne sorolni, mégis a bűnbánat szentségének a mai problémáját a bűntudat elvesztése jelenti. A diákjaimnak szoktam mondani, hogy a jó gyónáshoz jó bűn kell. Ez nyilván nem a bűn elkövetésére irányuló buzdítás kíván lenni, hanem sokkal inkább figyelmeztetés, hogy a jó szentgyónás feltétele a bűnbánat és a megtérés erős vágya.