Elutasította az autonómiastatútumot a képviselőház közigazgatási bizottsága

Bíró Blanka 2018. március 20., 17:42

Indoklás nélkül utasította vissza a képviselőház közigazgatási bizottsága a Székelyföld autonómiájára vonatkozó törvényjavaslatot. A bizottság 21 tagja az elutasítás mellett voksolt, csak a két RMDSZ-es tag, Márton Árpád és Csoma Botond szavazott az elutasítás ellen.

A románok szerint még lesz alkalom vitázni a javaslatról Fotó: Barabás Ákos

A bizottság ülésére Kulcsár-Terza József képviselőt is meghívták a tervezet beterjesztőjeként, ő pedig meghívta Izsák Balázst az autonómiastatútumot kidolgozó Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökét. A képviselő lapunknak elmondta,

a közigazgatási bizottság jelentéstevő, ám elutasítása az ügyrenden nem változtat, a tervezet járja tovább a törvényalkotás útját, jövő héten az emberjogi bizottságban kerül napirendre, majd a jogi bizottság is kell véleményezze.

A parlament honlapja szerint, legkésőbb május 21-ig a plénumban is meg kell vitassák a javaslatot.

Kulcsár-Terza elmondta, a közigazgatási bizottság ülésén, meglepő módon nem volt szélsőséges vita, „cirkusz”, a kormányzó Szociáldemokrata Párt tagjai hozzá sem szóltak, csak a Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség politikusainak voltak kérdéseik. Kulcsár-Terza József előterjesztésében éppen erre kérte a bizottság tagjait, hogy civilizált párbeszéd alakuljon ki a tervezet mentén. Beszédében rámutatott, hogy

a románok és a székelyek között vannak különbségek, de nagyon sok a hasonlóság, például van himnuszuk, szimbólumaik, anyanyelvük, nemzeti ünnepeik, ezeket kell kölcsönösen tiszteletben tartsák.

Ezen a ponton voltak román részről közbevetések, ám Florin Roman a bizottság liberális elnöke lecsendesítette a közbeszólókat. Kulcsár-Terza ismertette a tervezetet, hangsúlyozta, hogy

Székelyföld számára területi, és nem etnikai autonómiát javasol a statútum, hogy ez nem jelent határmódosítást, az ország területén belül jönne létre.

Kitért arra is, hogy gyulafehérvári kiáltvány szellemében is jár Székelyföldnek az autonómia, ezzel százéves ígéretet váltanának valóra. Az ellenzék ekkor firtatta, hogy melyik ez a rész, mire Kulcsár- Terza felolvasta azt. A bizottság tagjai megszavazták, hogy Izsák Balázs is felszólaljon,

az SZNT elnöke pontokba szedve cáfolta a törvényhozói testület negatív véleményezését, annak ellenében tartotta fenn a statútumot.

A két RMDSZ-es képviselő is kiállt a tervezet mellett, sőt Márton Árpád javasolta, hogy azt cikkelyenként vitassák meg, ám ezt a tagok leszavazták.

Már ebben a kérdésben is a román politikusok a párbeszéd ellen szavaztak

– jelentette ki Kulcsár- Terza József, aki méltatta, hogy

az RMDSZ az ígéretéhez híven kiállt a tervezet mellett.

Végül a bizottság Florin Roman elnök javaslatára, vita és indoklás nélkül szavazta meg a tervezet visszautasítását. Roman úgy fogalmazott, majd a plénumban lesz alkalom vitára.

Ha egyebet nem, összefogást tanulhatunk a románoktól. A magyar szervezetek, akárcsak ez esetben is, együtt kell kiálljanak a statútum mellett

– vonta le a következtetést Kulcsár- Terza József.