A nagy út után nagy feladat vár a gólyákra

Szász Cs. Emese 2018. március 20., 12:41

Noha az időjárás nem kedvező számukra, kezdenek hazaszállingózni a gólyák. Főként a tapasztalt, idősebb példányok, mert tudják, idő kell a fiókák költésére és felnevelésére. A szakemberek szerint április közepéig megérkezik az összes.

Fotó: Barabás Ákos

Hozzánk a gólyák nagy része március közepétől április közepéig érkezik meg, azelőtt is lehet látni már itt-ott madarat, mert vannak gólyák, amelyek jóval északabbra mennek, ők korábban érkeznek, s felettünk éppen csak átrepülnek – tudtuk meg a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület elnökétől, Papp Tamástól. A szakember hozzátette:

a most tapasztalható időjárás a gólyacsapatok nagy részét megállította, ilyenkor nem repülnek, hanem megállnak és megvárják, míg jobb lesz az idő.

„A nagy testű madarakra amúgy nem jelent olyan nagy veszélyt ez az időjárás, mert általában van annyi tartalékuk, hogy kibírják azt a pár napot, amíg nem találnak élelmet. A hideg és a hó ugyanis főként ebben akadályozza őket. A gólyák ugye egerekkel, pockokkal, békákkal és rovarokkal táplálkoznak. A békák már megjelentek, de most ha be vannak fagyva a vizek, akkor béka megint nincs, a havas szántóföldeken egeret, pockot sem lehet találni, a rovarok még nem is igazán jelentek meg” – magyarázta Papp Tamás.

{A}

A madárvédő szakember szerint azonban elkezdtek szállingózni a gólyák, és amint jobb idő lesz,

két-három hét alatt megérkezik majdnem az összes.

Szombaton már Sáromberkén is láttak gólyát, amelyik most valószínűleg a mezőn van. Április végén érkeznek meg a fiatal gólyák, akik még nagy valószínűséggel nem költenek idén, ugyanis – amint a biológus fogalmaz – a gólyáknak is van egy kamaszkoruk, csak hároméves koruk körül érik el az ivarérettséget, akkor szoktak költeni. A tapasztalt, öreg gólyák azért is érkeznek hamarabb, mert tudják, hogy

idő kell a fiókák költésére és felnevelésére.

A párbaállás, tojásrakás eltart 8–10 napig, a költés több mint 30 napig, a kikelt fiókának pedig még úgy meg kell erősödnie a nyár folyamán, hogy majd kibírja az utat egészen Afrikáig.

Maros megyében kevesebb gólya van 

Maros megyében is egészen szép gólyaállomány van, 300–500 között mozog a számuk. Az országban legtöbb Szatmár, Temes, Hargita, Brassó megyében van, de Maros megye sem áll rosszul gólyák tekintetében. „A megyében legtöbb gólya Sáromberkén és Görgényszentimrén van. Sáromberkén 12 pár szokott lenni, ez persze jóval kevesebb, mint a 70-es években, amikor 28 pár gólya volt ott” – mutatott rá Papp Tamás. Hozzátette, amúgy Romániában az utóbbi tíz évben nem változott a gólyaállomány, kétszer is meg lettek számolva:

5500 körüli az átlag gólyaszám,

de van olyan megye, ahol nőtt a számuk, máshol meg csökkent. Alapvetően az eltünedező szántóföldek, mocsaras vidékek befolyásolják a gólyák számát, ugyanis ott keresik a táplálékukat. Emellett persze a hosszan vonuló madarakra az úton is leselkednek különböző veszélyek, át kell repülniük például a Szaharát, ami nem könnyű minden madárnak, így az úton is megcsappanhat a számuk.