Újabb tárgyalás, amelyen senki sem vallott Rádulyék ellen

Antal Erika 2018. március 19., 21:33

A vád által berendelt két utolsó tanút, illetve a védelem első tanúját hallgatták meg Marosvásárhelyen, a Maros Megyei Törvényszéken Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester, illetve Szőke Domokos alpolgármester büntetőperének hétfői tárgyalásán.

Archív Fotó: Boda L. Gergely

A bíró ez alkalommal is arra volt kíváncsi, hogy a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Kara felújításához szükséges műemlékvédelmi engedély megszerzése törvénytelenségbe ütközött-e, illetve megfelelt a törvény előírásainak. Ez alkalommal a vád két tanúját, illetve a védelem részéről az első tanút hallgatták ki.

A vád tanúitól azt kérdezték, hogyan történt a műemlékvédelmi engedélyek kibocsátása. Azok elmondták, hogy

a törvény előírásai szerint jártak el, nem történt törvénytelenség ez ügyben.

A védelem tanúját arról faggatták, hogy a vádhatóság által kifogásolt ingatlanbérleti szerződés körül mi történt, hogyan kötötték azt meg.

Egyik tanú sem vallott a vádlottak ellen.

Ahogy Szőke Domokos védőügyvédje a Csíki Hírlapnak elmondta, minden a legnagyobb rendben zajlott, az ügy jól áll. A következő tárgyalást április 16-ára tűzték ki.

Több vádpont is van

Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét a 2015. áprilisának végén végrehajtott házkutatások után vették őrizetbe, majd hatósági felügyelet alá kerültek, utána pedig az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőke Domokost négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolta meg. A tisztségviselőket többek között azzal is megvádolták, hogy jogosulatlanul használták országon belüli kiszállásokra a hivatali gépkocsit, illetve, hogy megkárosították a Hargita és Kovászna Megyei Ortodox Püspökséget, amikor a Sapientia egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsájtásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét. A vádhatóság a polgármesteri hivatal megbízásából elvégzett kataszteri felmérést, a Rét utcai park építési költségeinek elszámolását is kifogásolja, illetve egy ingatlanbérleti szerződés módosítását.

A pert 2016 márciusa óta a DNA kérésére a Maros Megyei Törvényszék tárgyalja, mert a vádhatóság fenntartásokat fogalmazott meg a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságával kapcsolatban. Az elöljárók alaptalannak tartják és elutasítják az ellenük felhozott vádakat.