Ismét kezdődik a rettegés: szárnyasokat pusztított a medve Etéden

Fülöp-Székely Botond 2018. március 20., 09:20

Nem kímélték a gazdaságokat a téli álmukból felébredt Etéd-környéki medvék, három portán is garázdálkodtak a hétvégén, mintegy húsz szárnyast pusztítva el. Ahogy a helyiek fogalmaznak: ismét „kezdődik a rettegés”.

Fotó: Nagy Endre

Szombatra virradóra hat, a követező éjjel tizenegy, hétfőn hajnalban pedig öt tyúkot ölt meg Etéden egy kétbocsos medve, amely összesen három háztartáshoz tört be – tudtuk meg Nagy Endre alpolgármestertől. Mint mondta,

arról a ragadozóról lehet szó, amely tavaly késő ősszel és decemberben is garázdálkodott a településen, szintén a majorságot tizedelve.

{A}

„Az év eleje óta még nem volt medvekárunk, csak a vaddisznók garázdálkodtak a földeken, úgy látszik, most ébredtek fel – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerintük idén még rosszabb lesz a helyzet, mint tavaly, hiszen időközben egyetlen medve kilövésére sem kapott engedélyt az illetékes vadásztársulat. Az említett esetekről jegyzőkönyv készült, hogy a lakosok kártérítést igényelhessenek. Nagy Endre tapasztalatai szerint körülbelül egy évbe telik, amíg a minisztérium megtéríti a medvék által elpusztított jószágok értékét. Egyébként

a bejelentett eseteken kívül több helyre is megpróbált betörni a nagyvad, de a lakóknak sikerült elriasztaniuk, így nem okozott különösebb kárt

– jegyezte meg az alpolgármester.

Fotó: Nagy Endre

Visszajáró ragadozó?
Vasárnap hajnalban arra ébredtem, hogy erősen fognak a kutyák. Kilestem a ház minden ablakán, de kimenni nem mertem, hiszen ismerős volt a helyzet, ugyanis tavaly decemberben is járt nálunk a medve, akkor három tyúkot ölt meg. Fél óra múlva ébredt meg az uram, s akkor mentünk ki az udvarra, ahol azt láttuk, hogy hét tyúkot helyben megölt a medve, s még négyet elvihetett, vagy nem tudjuk, mit csinált velük, de hírük nincs

– idézte fel a történteket Kelemen Irén, az egyik károsult. Azt mondta, ha a megölt tyúkok darabját ötven lejben számolja, az is jelentős kár, főleg a kis nyugdíjakhoz mérve, de a ragadozó a kerítést is összetörte, amit a decemberi eset után nemrég javítottak meg. „Ugyanott jött, s ugyanúgy tönkretett mindent, egyszerűen kegyetlen, ami itt van. Az is rettenetes, hogy az embernek az udvarán éjszaka medvék járnak, amelyek bármikor emberre támadhatnak.

Felébredtek a medvék, s elkezdődött a rettegés, ráadásul szembeszállni sem lehet velük. Éjjeleket nem alszunk, mert várjuk, hogy mikor hol jön. Maradt két tyúkom, s egy kakas, amit most már éjszakára beviszek az alsó házba, hátha megmaradnak

– fogalmazott. Hozzátette, az a legborzasztóbb, hogy a minisztériumban nem veszik komolyan a helyzetet, nem engedélyezik a problémás vad kilövését. Jobb híján

most azzal próbálkoznak, hogy háromvezetékes villanypásztorral kerítsék körbe udvarukat.

„Lassan oda jutunk, hogy nem tarthatunk semmit. Majd élünk egyik napról a másikra, mert más megoldás nem lesz. Sajnos” – mondta keserűen.

Fotó: Nagy Endre

Válaszra sem méltatták

Fazakas Attila, a Hubertus Vadász- és Sporthorgász Egyesület vezetője lapunknak elmondta, hogy összesen négy problémás medve kilövésére kértek engedélyt még januárban,

de még csak válaszra sem méltatták őket a környezetvédelmi minisztérium munkatársai.

Azóta egy embert is megtámadott a ragadozó Szenterzsébeten, de továbbra sincs semmi reakció a tárcától. „Idén még rosszabb lesz a helyzet, de engedélyek nélkül tehetetlenek vagyunk” – fogalmazott.

Fotó: Nagy Endre