Hargita megyében senki sem vállalkozott gyapjúbegyűjtésre

Kömény Kamilla 2018. március 18., 09:33

Kilenc megye 21 gyapjúbegyűjtő központja szerepel azon az előzetes listán, amelyet a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapján tettek közzé. Az engedéllyel rendelkező, számlaképes felvásárlók listáján egyetlen Hargita megyei létesítményt sem találni.

Illusztráció Fotó: Pinti Attila

Török Jenő, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője érdeklődésünkre elmondta, habár a tavaly nyáron a gyapjúértékesítési De minimis-támogatás megjelenése után felvették a kapcsolatot a korábbi gyapjúfelvásárlókkal, és gazdákat is próbáltak arra bátorítani, hogy egy megyei begyűjtő központot létesítsenek, sajnos senki nem vállalkozott arra.

Így jelenleg a Hargita megyei juhos gazdák a lenyírt gyapjút olyan felvásárlóknak adják el, akik a szebeni, bákói, esetenként magyarországi gyapjúfeldolgozóknak adják tovább a begyűjtött mennyiséget.

{A}

Az intézményvezető fontosnak tartotta kiemelni, hogy a gazdák mindenképp figyeljenek arra, hogy kinek adják a levágott gyapjút, kerüljék el a nem hivatalos képviselőket, úgynevezett „kupeceket”, illetve a De minimis-programba bekapcsolódó gazdák ne mulasszák el a számlát helyettesítő kereskedelmi könyvbe (románul: carnet de comercializare) is feltüntetni az adásvételt.

Háttér

A gyapjúértékesítést serkentő támogatást minden olyan juhtartó gazda kérelmezhette, legyen az jogi vagy természetes személy, aki az állat-egészségügyi rendszerben is szereplő állatai gyapját 2017. július 17. és 2018. július 1. között értékesítette, értékesíti, és ezt tudja igazolni számlával vagy termelési könyvvel. A kérelmeket tavaly augusztus végéig adhatták le az érdeklődő gazdák, Hargita megyében 641 juhtartó gazda élt ezzel a lehetőséggel. S habár sokan kevésnek tartották a kilogrammonkénti egylejes támogatást, a kezdeményezés hozadékaként felfelé mozdult a gyapjú ára, jelenleg ugyanis a berke gyapjúért 3–3,5 lejes árat kínálnak, míg a szálas gyapjúért 1–1,5 lejt kaphatnak kilónként a gazdák a felvásárlóktól – mutatott rá Török Jenő.