Hétfőtől kezdődik a próbaérettségi

Molnár Rajmond 2018. március 16., 13:01

A végzős középiskolások, illetve a tizenegyedik osztályos diákok számára is megszervezik a próbaérettségit: hétfőtől csütörtökig a tizenegyedikesek három, a tizenkettedikesek négy tantárgyból vizsgáznak.

Hétfőn kezdődik. A végzősök négy, a tizenegyedikesek három tantárgyból vizsgáznak Fotó: Veres Nándor

A felmérés hétfőn a román nyelv és irodalom vizsgával kezdődik.

A magyar nyelv és irodalom vizsgát kedden bonyolítják le, szerdán a kötelező, csütörtökön pedig a választható tantárgyból írnak a diákok. Utóbbi vizsgán csak a 12. osztályosoknak kell részt venniük.

A próbaérettségi eredményeit március 30-án teszi közzé a tanügyminisztérium. A tanároknak az osztályokban is meg kell beszélniük az eredményeket. Ugyanakkor szülői értekezleteken is ismertetni kell ezeket,

a tanároknak pedig javaslatokat kell benyújtaniuk, hogy miként lehetne jobb eredményeket elérni a vizsgák során.

Vizsgához hű feltételek

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, a felmérések során arra törekszenek a tanintézetekben, hogy a nyári érettségi vizsgákhoz azonos feltételeket teremtsenek: a diákok egyesével ülnek majd a padokban, és náluk lesz a személyazonossági igazolványuk, két felvigyázó pedagógus felügyel a vizsgatermekben, illetve ezúttal is kamerák előtt szervezik a vizsgákat.

A próbavizsgák reggel kilenckor kezdődnek, azt követően a diákoknak három órájuk van kidolgozni a tételeket. Az elért jegyek csak akkor kerülnek be a naplóba, ha tanulók kérik azt.

Bepótolják a próbavizsgákat

Még ebben a hónapban be kell pótolni az elmaradt nyolcadikos képességfelmérő próbavizsgákat azokban a tanintézetekben, amelyekben bojkottálták ezeket a tiltakozó pedagógusok az oktatási minisztérium pénteken küldött átirata szerint – nyilatkozta Görbe Péter főtanfelügyelő. „Csak annyit közöltek, hogy a hónap végéig intézkedjünk, hogy legyen meg. Megbeszéljük a megyei bizottságban, és aszerint rögzítjük a vizsgák menetrendjét” – magyarázta.

Egyelőre annyi biztos, hogy az elmaradt próbavizsgákat nem hétvégén fogják bepótolni, a helyzetet azonban bonyolítja, hogy a megyében jövő héten kezdődik a próbaérettségi, a kettőt pedig nehéz lesz összehangolni.

„Meg kell néznünk a próbaérettségi menetrendjét, hogy a kettőt tudjuk egymástól függetlenül megszervezni” – fogalmazott a főtanfelügyelő, aki szerint

a szokásos tanrend jó eséllyel fel fog borulni azokban az iskolákban, ahol a próbaérettségit is meg kell szervezni, és a próbaképességvizsgát is be kell pótolni.

Hargita megyében 15 iskolában bojkottálták a nyolcadikosok számára szervezett megmérettetést. A bojkottot a Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) szervezete, ezzel tiltakozva az új bértörvény negatív következményei ellen. Eredetileg országszerte 1100 iskola jelezte, hogy csatlakozik a bojkotthoz, ehhez a szükséges számú aláírást is összegyűjtötték, végül azonban öt megyében alig 25 tanintézetben nem került sor a próbavizsgákra.