Megvannak a Corona–Progym meccsek időpontjai

Székelyhon 2018. március 15., 09:40

Vége a huzavonának, végre eldőlt, hogy mikor rendezik meg a Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi Progym mérkőzéseket, melyek tétje a bajnoki döntőbe jutás. A jégkorongszövetség szerdán tette közzé az egyik fél három győzelméig tartó párharc időpontjait.

A brassói csapat otthonában rendezik az első két meccset Fotó: Facebook.com/corona.wolves

A Brassói Corona–Gyergyószentmiklósi Progym elődöntő első két összecsapásának a Cenk-alatti gárda ad otthont, március 18-án és 19-én, azaz vasárnap és hétfőn a címvédő lesz a házigazda. Gyergyószentmiklóson március 22-én, csütörtökön mérkőznek meg a felek, és ha szükséges, másnap ugyancsak a Progym lesz a házigazda. Amennyiben ezalatt sem dől el a küzdelemsorozat, március 25-én, vasárnap a Corona látja vendégül a piros-fehéreket. Minden összecsapás 18.30-kor kezdődik.

A másik ágon a Csíkszeredai Sportklub és a Bukaresti Steaua már túl van két mérkőzésen, a három győzelemig tartó párharcban a csíkiak a papírformának megfelelően 2–0-ra vezetnek összesítésben.

A jégkorongszövetség ezzel kapcsolatban annyit közölt, hogy a harmadik összecsapás (és ha szükséges, akkor a továbbiak) időpontjáról a két együttes fog megegyezni. A kikötés csak annyi, hogy az elődöntőnek legkésőbb március 25-ig be kell fejeződnie.

A döntő és a kisdöntő kezdésére nincs konkrét dátum. A határozat az, hogy az elődöntők befejezése után két nappal kezdődik az egyik fél négy győzelméig tartó sorozat az aranyért, illetve a három sikerig tartó menetelés a bronzért.

Mindkét esetben az 1-es számú elődöntő szereplőjénél lesz a pályaelőny, azaz a Sportklub, illetve a Steaua otthonában kezdődnek a sorozatok, és ha végig (7, illetve 5 meccsig) kinyúlna a küzdelem, akkor náluk is fejeződne be.

A meccseket a következő program szerint rendezik: 2 mérkőzés a Sportklub, illetve a Steaua otthonában, utána két nap pihenő. Ezt követően az ellenfelek otthonában jön a folytatás, majd helyszínváltásokkal egy nap szünet és egy nap mérkőzés váltakozik addig, amíg a párharcok el nem dőlnek.

Azaz természetesen a döntőben az 5., 6., és 7. meccset csak akkor rendezik meg, ha addig az egyik fél nem ért el négy győzelmet. A kisdöntőben a harmadik meccs után ugyanez a lehetőség.

Autóbuszos utazás az elődöntőre

A Progym szurkolótábora autóbuszos utazást szervez a brassói mérkőzésekre. Ez 40 lejbe kerül egy napra. Az autóbusz vasárnap és hétfőn 14.30-kor indul Gyergyószentmiklósról, a kultúrháztól. Előzetes jelentkezés szükséges. A buszra iratkozni lehet Gergely Imrénél, a 0740-288 772-es telefonon.

Elhunyt a Progym csapatorvosa

Több mint három évtizeden át szolgálta a gyergyószentmiklósi jégkorongot dr. Kovács Géza csapatorvos. A „Doki”, ahogy mindenki szólította, otthonában hunyt el 2018. március 10-én. Temetése csütörtökön 15 órakor lesz a gyergyóújfalvi katolikus temetőben.