Megáldják az új plébániát, elhelyezik a tanulmányi ház alapkövét

Kömény Kamilla 2018. március 15., 13:06

A Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával újították fel azt az épületet, amelyben Tusnádfürdő új római katolikus plébániája működhet a továbbiakban, illetve szintén a magyar kormány segítségével épülhet tanulmányi ház a valamikori Szent Anna Villa helyén.

Az új plébániaépület a teljes felújítása után Fotó: Bilibók Géza

Március 18-án déli fél egytől Tamás József püspök hálaadó szentmisét mutat be a tusnádfürdői Kisboldogasszony-templomban, amely után megáldja az új plébánia épületét. Ezt követően pedig elhelyezik a Szent Anna Tanulmányi Ház alapkövét is. Az ünnepi eseményre mindenkit szeretettel várnak – hívta fel a figyelmünket Bilibók Géza. A helyi plébános érdeklődésünkre kifejtette, a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság 65 millió forinttal (közel egymillió lejjel) támogatta a valamikori helyi Postabank épületének megvásárlását és annak teljes körű felújítását. A munkálatokhoz tavaly augusztusban fogtak hozza a munkások, és március elejére fejezték be, így mostanra be is költözhetett az új plébániába a lelkipásztor.

{A}

Bilibók Géza elmondta, korábban szerették volna felújítani a Szent Anna Villát, hogy tanulmányi házat működtessenek benne, de a szakemberekkel való egyeztetés során kiderült, hogy az épület szerkezete annyira meggyengült, hogy nem érdemes annak felújítására költeni. A teljes újjáépítés terveinek elkészítéséhez már hozzáláttak,

a villát már lebontották, így vasárnap megtörténhet az új létesítmény alapkövének elhelyezése is.

Mint megtudtuk, szintén a magyar kormány támogatásával tudják megvalósítani tanulmányi ház létesítésére vonatkozó tervüket.