Ezekkel a programokkal várják a Szent György Napok kulturális hete iránt érdeklődőket

Bíró Blanka 2018. március 13., 20:11

Számos kiállítás, irodalmi rendezvény, zenei program közül lehet válogatni az idei, 27-ik alkalommal megszervezendő Szent György napok kulturális hetén, tájékoztattak keddi sajtótájékoztatójukon a szervezők.

Fotó: Bíró Blanka

Az április 21-e és 29-e között sorra kerülő városnapok hagyományokhoz híven két részből tevődik össze: a szombattól csütörtökig tartó kulturális hétből és a háromnapos fesztivál-hétvégéből. Knopp Ildikó programkoordinátor elmondta, a kulturális hét néhány rendezvénye belépős, ezeket hozták most nyilvánosságra.

{A}

A nyitóhangversenyre már elfogytak a kedvezményes jegyek, Carl Orff Carmina Burana című zeneművét három zenekar, öt kórus és három szólista adja elő, a brassói Steffen Schlandt vezényel.

Vasárnap a bukaresti Gyermekopera mutatja be az Onix és Barton története című előadását, szintén vasárnap a budapesti Kampec Dolores folk és világzenét játszó együttes koncertezik.

Hétfőn a humor kap főszerepet, a Dumaszínház két tagja Mogács Dániel és Beliczai Balázs lépnek fel.

Kedden színházi előadások lesznek, a budapesti Orlai Produkciós Iroda bemutatja a Love, love, love című darabot, a temesvári Csiky Gergely Magyar Színház a Wiener Waltzer című bűnügyi komédiát.

Szerdán a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar jubileumi koncertje lesz, csütörtökön pedig szintén a helyi Andrei Muresanu Színház Lear adaptációja lesz megtekinthető.

A sepsiszentgyörgyi Voces női kar új műsorával swing és beat dalokkal lép majd színpadra.

Knopp Ildikó elmondta, idén a városnapokon nem lesz annyira hangsúlyos a színházi jelenlét, de figyelembe vették, hogy májusban szervezik meg a Reflex színházi biennálét.

Czimbalmos Csaba városmenedzser a városnapok vásári részét ismertette,

idén sem engedik be a bóvlit, kézművesek, őstermelők kínálhatják termékeiket.

A béreket nem növelték, egy négyzetméter három napra 90 lej, a kézműveseknek, őstermelőknek kedvezményesen 15 lej, a kürtőskalács, lángos, fagyi árusok fizetnek a legtöbbet, 200 lejt egy négyzetméterért a három napra. Az ajánlatokat március 26-ig lehet letenni, részletes tájékoztatás a sepsi.ro oldalon található.