Év végéig törleszti a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó üzem vételárát

Kovács Attila 2018. március 18., 11:21

A csíkdánfalvi fekete kerámia előállításának újraindítása a helyi önkormányzat célja – ehhez azonban ki kell fizetni az egykori üzem tulajdonosainak a vételárat. A 300 ezer lejt év végéig törlesztik a megállapodás értelmében.

A csíkdánfalvi műhelyekkel a helyi önkormányzat fog rendelkezni. Tulajdonosváltás Fotó: Gecse Noémi

Az utolsó előkészületek zajlanak Csíkdánfalván az egykor fekete kerámiát gyártó üzem és a szövöde épületeinek tulajdonváltása ügyében, és

már biztosra vehető, hogy a községi önkormányzat lesz az új tulajdonos.

{A}

Mint Bőjte Csongor Ernő polgármester kérdésünkre elmondta, két hete tartottak részvényesi közgyűlést a jelenlegi tulajdonosok, és végérvényesen elfogadták a község által tavaly ősszel tett vásárlási ajánlatot – még az új telekkönyv elkészítése maradt hátra ahhoz, hogy az adásvételi szerződést is előkészítsék.

Nyilvánossá vált a község vezetése áltat tett ajánlat összege is, amelyet a részvényesek elfogadtak:

300 ezer lejt fizet az önkormányzat a műhelyekért és az általuk elfoglalt területért.

A polgármester közölte, az idei költségvetésükben 150 ezer lejt különítettek el az ingatlanvásárlásra, ezt első lépésben, a telekkönyv elkészítése után ki is fizetik, a fennmaradó összeget pedig év végéig kell törleszteni – erről szól a megállapodás. A községgazda szerint számítanak a második félévben esedékes költségvetés-kiegészítésre, illetve a Hargita megyei tanácstól igényelt támogatásra is a hátralévő összeg biztosítása érdekében.

A vételárat a község önkormányzata megbízásából tavaly ősszel elkészült értékbecslés alapján határozták meg, ez az összeg viszont jelentősen elmarad egy korábbi hasonló felértékeléstől, amelyet egy felszámoló cég készíttetett – akkor 100 ezer euróra becsülték az épületek és 14 ezer euróra a terület értékét. Két árverést is tartottak tavaly, erről a kikiáltási árról indulva, de egyik alkalommal sem jelentkezett senki.

A helyi önkormányzat, amely a kezdetektől jelezte vásárlási szándékát, az árveréseken nem vett részt, mivel ragaszkodott egy általa kezdeményezett értékbecslés alapján tett vásárlási ajánlathoz. Ezt a tulajdonosok el is fogadták, mivel nem csak a község vezetése, hanem ők is túlzottnak találtak az első felértékelés által megállapított árat, az épületek állaga ugyanis leromlott.

Felszámolást kértek

A Csíkdánfalva központjában található volt kerámiagyártó üzem fénykorában volt időszak, hogy két váltásban 120 személy is dolgozott ott. Jelentős számú alkalmazottat foglalkoztatott a gyapot- és gyapjúszövöde is, sokan otthon szőtték a rakottast, vagy a szőnyegeket. A 2007-ben több részvényessel megalakult Csíkdánfalvi Népművészeti Szövetkezet keretében először csak a szövöde működött, később a kerámiaedények készítése is újraindult, de egy év után leállt. Az évek óta üresen, kihasználatlanul álló épületegyüttes értékesítésére, és a korábbi tevékenység esetleges újraindítására a részvényesek által kért felszámolás bizonyult a legrövidebb procedúrának.

A polgármester azt mondta, a dánfalvi kerámia készítésének újraindítását szeretnék elérni, korábban az is elhangzott, az ingatlanok megvásárlásával akár iskolai tanműhely, falumúzeum vagy kiállítóterem létrehozására is látnak lehetőséget.