A székely határőröknek állít emléket Szépvíz önkormányzata

Kömény Kamilla 2018. március 13., 08:50

Rövidesen a végéhez ér a Székely határőr emlékközpontnak szánt szépvízi Dájbukát-féle ház felújítása. Jövő hónap elejére elkészül az a történelmi szakkiadvány is, amely a székely határőrök szerepét mutatja be az Árpád-kortól 1944-ig.

Fotó: Gecse Noémi

A székelyek a Keleti-Kárpátok tövében mintegy ezer éven át védték a határt, emiatt döntött úgy Szépvíz önkormányzata több mint egy éve, hogy

tiszteletükre székely határőr emlékközpontot hoznak létre.

{A}

Erre alkalmasnak találták a valamikori helyi Dájbukát-féle házat, amely a szocializmusban öregotthonként működött. A cél érdekében az említett épület felújítási munkálatához tavaly év elején hozzáfogtak, s mint Ferencz Tibor polgármester érdeklődésünkre elmondta,

az elmúlt időszakban megfelelő ütemben zajlott a tatarozási munkálat, ahogyan az emlékközpont tartalommal való megtöltésének folyamata is jól haladt.

Fotó: Gecse Noémi

Haladnak a munkálatokkal

Mint megtudtuk, az épületen szükséges szerkezeti munkálatokat elvégezték, megtörtént a falak kijavítása, meszelése, a nyílászárók korszerűsítése, továbbá kialakították a villany- és fűtésrendszert, a kért technikai megoldásokat elérhetővé tették. Az utolsó simítások mellett már csak a muzeológusok esetleges kéréseinek megvalósítása van hátra.

A kétszintes épületben lévő termek – amelyekben a székely határőrök ezer évét hat korszakban mutatják majd be – tartalommal való megtöltése is elkezdődött már, hiszen az annak alapját képező történelmi szakkiadványt rövidesen kiadják, várhatóan április elejétől mutathatják be az érdeklődőknek. A kiadványban olyan történelmi dokumentumok is napvilágot látnak, amelyek mindeddig nem voltak elérhetőek

– bocsájtotta előre a községvezető. Megjegyezte, a Nagy József szerkesztésében megjelenő könyv remélhetőleg hiánypótló lesz, hiszen az az elmúlt ezer esztendő határvédő tevékenységét mutatja be a keleti és déli határon. Elkezdték a népszerűsítést

Azt sem titkolta Ferencz Tibor, hogy a sok bevont személy miatt annyi nem várt kisebb akadályba ütköztek az elmúlt évben, hogy várhatóan a tervezett idei év vége helyett inkább jövő tavaszra válik majd látogathatóvá az emlékközpont. Ez nem azt jelenti, hogy közben nem történik majd semmi, hiszen

míg a történészek az emlékközpont tartalmi részének kidolgozását, kivitelezését végzik, aközben, még a tavasszal szeretnék Szépvíz után több városban is bemutatni a székely határőrök Árpád-kortól 1944-ig betöltött szerepét ismertető kiadványt.

Fotó: Gecse Noémi

Folytatják ugyanakkor az elképzeléseik minél szélesebb körű ismertetését: február 16-án a polgármester egy, a budapesti Magyarság Házában tartott konferencián már bemutatta terveiket, de a tavasz folyamán készítenek egy felmérést is arra vonatkozóan, hogy a turistáknak milyen igényeik vannak, s abba hogyan építhető be az emlékközpont. Emellett a hátralevő munkálatokra gyűjtést is szerveznének a térségben.

Eddigi kiadásokról

Azzal kapcsolatban, hogy az eddigi kiadásokat milyen forrásokból biztosították, a polgármester elmondta, az épület feljavítását saját költségvetésükből finanszírozták, hozzávetőleg 300 ezer lejt költve arra. A könyv kiadására a Bethlen Gábor Alaphoz nyújtottak be sikeres pályázatot, így ötmillió forintot (közel 75 ezer lejt) költhettek a könyv létrejöttéhez készült tanulmányokra, annak szerkesztésére, nyomtatására. Emellett részben ebből az összegből finanszírozzák a könyv alapján készülő szinopszist – ez az emlékközpont kialakításának alapját képezi majd. Az interaktív, modern eszközöket is alkalmazó emlékközpont berendezésének beszerzésére szintén a Bethlen Gábor Alaphoz nyújtanak be pályázatot – részletezte az elöljáró.

Fotó: Gecse Noémi

Nem múzeum lesz
A polgármester korábban rámutatott, nem múzeumot szeretnének létrehozni, sokkal inkább egy interaktív kiállító központot, ahol a modern technológiák révén válnának elérhetővé az információk. A megvalósuló munkálattal pedig egyrészt emléket állítanánk a székely határőrségnek, bemutatva a lakosságnak az elődeink létformáját, másrészt gazdasági hozadékot is várnak a létesítménytől.

Fotó: Gecse Noémi