Kétgólos hátrányból fordított az Inter Gyergyó

Gergely Imre , Portik Csaba 2018. március 12., 15:52

Székely rangadót nyert a teremlabdarúgó 2. Liga 16. fordulójában a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó, mely nagy küzdelemben verte meg a Kézdivásárhelyi KSE-t. A Remetei Kereszthegy viszont nem tudta megállítani az éllovas Kolozsvári Clujanát.

A hazai Inter ünnepelhetett a székely rangadó után. Archív Fotó: Gergely Imre

A Kézdivásárhelyi KSE csapatát látta vendégül a Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó vasárnap késő délután a szárhegyi sportcsarnokban. Habár már fél perc után vezetést szereztek a vendégek, a találkozó végig nagy izgalmakat hozott, mind a csapatok, mind a nézők számára. És végül nagyszerű győzelemnek örülhetett a hazai szurkolók.

A tavaly még az 1. Ligában szereplő KSE csapatát a füves pályán is szereplő labdarúgók alkotják, akik az őszi forduló során 9–5-ös győzelmet arattak az interesek fölött. Az elmúlt hétvégi meccsnek a tabella harmadik helyéről vágtak neki, míg az Inter kilencedikként szállt harcba, így a papírformát tekintve a vendégcsapatnak állt a zászló.

Alig fél perccel a mérkőzés megkezdése után egy szabadrúgás révén vezetést szereztek a kézdivásárhelyiek, s rövid időn belül kettőre növelték előnyüket.

Interes helyzetekben sem volt hiány, Țepeș bombái azonban nem találtak utat a kapuba, s a többi próbálkozás is sok esetben a kapufán csattant. A pihenő előtt aztán Kostandi szépített, így 1–2-es állásnál szusszanhattak meg az együttesek.

A második félidőt mindkét gárda lendületesen kezdte, az oda-vissza játék során a nagyobbnál-nagyobb gyergyói helyzeteket vagy Deák-kapus nagy védéseit tapsolhatták meg a nézők. Aztán a hazai szurkolók legnagyobb örömére sikerült egyenlíteni Țepeș találatával.

Az Inter ismét összegyűjtött öt hibát, de a hatodikat, ami büntetőt eredményezett volna, ezúttal nem fújták be a játékvezetők. Az újabb hazai találatot azonban igen: egy kavarodás után Péter András talált be a KSE hálójába.

Vészkapusos taktikával próbálkoztak az utolsó percekben a vendégek, de a gyergyói focisták sorra hatástalanítani tudták az emberelőnyös rohamokat, ezzel megőrizték az egygólos előnyt, és egyben behúztak egy fontos győzelmet.

Az Inter ezzel a győzelmével egy helyet előbbre lépett a rangsorban, most a 8. a tabellán. A csapat számára újabb kemény találkozó következik ezen a hétvégén, ugyanis az éllovas Kolozsvári Clujana otthonában lép pályára, vasárnap pedig a többnyire fiatalokból álló Inter II-nek a megyei teremlabdarúgó-bajnokság döntőjében is helyt kell majd állnia.

Remete nem tudott csodát tenni

A Kolozsvári Clujana csapatát fogadta szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy. Azt eleve sejteni lehetett, hogy nem a házigazdák az esélyesek, hiszen a tavaly még az élvonalban szereplő, a bajnokságot toronymagasan vezető kolozsváriak jobb játékerőt képviselnek.

Hiába küzdött a Kereszthegy, ellenfele jobb volt Fotó: Gergely Imre

Nos, nem borult a papírforma, nem volt egy súlycsoportban a két futsalcsapat. Az első félidőben és a másodikban egyaránt 6 gólt lőttek a vendégek, erre csak egy góllal sikerült válaszolni. Így lett 1–12 a végeredmény.

Teremlabdarúgás, 2. Liga, 16. forduló:
Gyergyószentmiklósi Inter Gyergyó–Kézdivásárhelyi KSE 3–2 (1–2),
Gyergyóremetei Kereszthegy–Kolozsvári Clujana 1–12 (1–6)

További mérkőzések:
Nagyváradi Dinamo Leonardo–Segesvári Pro Tineret 13–6 (5–2)
Futsal Ceahlăul Piatra Neamț–Brassói Colțea 3–6 (3–2)
Fortius Buzău–Dévai West 12–7 (6–4)
Luceafărul Buzău–Bukovina Vîcov 7–5 (3–2)

A 2. Liga rangsora: 
1. Kolozsvár 39 pont
2. Luceafărul 34
3. Brassó 29 (104–52-es gólkülönbség)
4. Kézdivásárhely 29 (102–21)
5. Piatra Neamț 26
6. Vîcov 24 (118–85)
7. Fortius 24 (76–63/-1 meccs)
8. Inter Gyergyó 17 (68–88/-1 meccs)
9. Déva 17 (77–122)
10. Nagyvárad 11
11. Remetei Kereszthegy 8
12. Segesvár 4.