Ahol a kórustagok az éneklésben találják meg önmagukat

Mivel a kórusénekléshez megfelelő lelkület és kellő kitartás szükséges, így a kóristák közelebb érezhetik magukat Istenhez – vélekedik Szabó Tamás, a 48 éve tevékenykedő csíkszentmártoni egyházi énekkar jelenlegi vezetője.

A csíkszentmártoni egyházi kórust 1970-ben alapította idős Szabó József, aki azóta megszakítás nélkül tevékenykedik – avatott be Szabó Tamás. A jelenlegi kántor hozzátette, édesapja 1970-től 2010-ig vezette az énekkart, nyugalmazása után pedig ő vette át a kántori feladatokat, így az énekkar vezetését is. 2012-ben pedig úgy döntöttek, hogy a kórus felveszi Baka János nevét egy ünnepélyes szentmise keretében.

– tisztázta.

Mint megtudtuk, a kórus létszáma minimálisan évről-évre változik – mivel a lányok férjhez mennek, a fiatalok elkerülnek iskolába –, de általában 25–33 személy énekel a karban. Azért nincs nagyobb változás, mivel

elsősorban az idősödő kórustagok családtagjai közül kerülnek ki az új tagok,

akik más közegből érkeznek, kevesen tartanak ki a kóruséneklés mellett. Emiatt sok a tagok között a családtag, rokon, de ennek ellenére minden érdeklődőt szívesen fogadnak az énekkarba, még a kottaismeret sem föltétlen szükséges – tisztázta a kántor. Megjegyezte, a kórustagok között is akadnak, akik nem ismerik a kottát, de a rendszeres gyakorlás révén ők is megfelelően megtanulják a kórusműveket – tehát ez senkit ne tartson távol az egyházi kórustól.

Kérdésünkre, hogy mi tartja fent ilyen hosszú ideig, ennyi ember érdeklődését a kóruséneklés iránt, a karvezető kifejtette, a kóristák szeretetből énekelnek, szívügyüknek tekintik azt.

– mutatott rá a szakember. Kiemelte ugyanakkor, hogy a helyi plébános érdeklődése, dicsérete mindenképpen sokat jelent a kórusok számára, külső hatásként talán ez, ami leginkább befolyásolhatja a hozzáállásukat.

Hetente kétszer tartanak próbákat, amelyeket úgy sem halasztják el, ha csak nagyon kevesen tudnak időt szakítani rá – nem egyszerű ugyanis összeegyeztetni az iskolai, illetve munkaprogrammal a gyakorlást. Rendszerint szeptembertől májusig rendszeresítik a próbákat, azt követően egy nagyobb szünetet tartanak. Elsőként az egyházközség búcsúünnepére készülnek (november 11.), majd a karácsonyi időszakra, kórustalálkozóra, nagyböjtre és a húsvéti ünnepkörre. Emellett rendszerint énekelnek március 15-én, tartottak tavaszköszöntőt, szerveztek népdalestet, karácsonyi, húsvéti hangolódót. Az éneklés mellett nem mulasztják el egymás felköszöntését sem, s évente egyszer családosan is kirándulnak – részletezte Szabó Tamás.

Az általuk szervezett bálokon begyűlt összegből 2011-ben megvásárolták a 32 kórusruhához szükséges anyagot, és megvarratták azokat az énekkar tagjai számára. Azóta azokban a zöld, fehér szegélyű ruhákban énekelnek a helyi nagyobb egyházi ünnepekkor,

a kórustalálkozókra székelyruhát öltenek magukra.

Emellett a korábban általuk használt mappákat egy helyi adakozótól kapták, közben azonban nagyobbra kellett cserélniük azokat, ezt pedig saját költségükből oldották meg – ismertette a kórusvezető. Rámutatott arra is, hogy nem szoktak támogatást kérni, amit csak tudnak, maguk oldanak meg, a fénymásolást viszont a plébánián, illetve az önkormányzatnál végzik, a kórustalálkozó szervezésekor pedig a plébánia, a helyi közbirtokosság és önkormányzat is besegít az énekkarnak.

Emlékezetes élményként Szabó Tamás azt emelte ki, hogy – mivel vannak nagyon jó és kevésbé sikeres próbák – jól eső érzés számára, amikor az egyik kórustag kijelenti, hogy a gyakorlás egy élmény volt számára. Ilyenkor a másfél-két órás próba után sem igazán akarnak hazamenni a tagok, mert jól érzik magukat, a közös sikerélmény feltölti őket. Szintén nem felejtette el, amikor az egyik tag azt mondta, hogy ő a kóruséneklésben találta meg önmagát.