Rászorulókon segítő mulatság

Fülöp-Székely Botond 2018. február 18., 10:17

Nem maradt étlen-szomjan, aki szombaton ellátogatott a 4. Galambfalvi ízig-vérig jótékonysági disznótorba, ahol tizenkét csapat ugyanennyi sertést vágott le, majd dogozott fel. Négy disznót karitatív célokra ajánlottak fel a szervezők.

Fotó: Barabás Ákos

Muzsikaszó, ínycsiklandó illatok és jókedvű emberek fogadták a galambfalvi disznótorba érkezőket, ahol bármit meg lehetett kóstolni a sátrakban készülő ételekből, de egy-egy pohár pálinka, vagy bor is előkerült, ha volt kivel koccintani. A színpadról a Fölszállott a páva című műsor közönségdíját elnyerő Tatrospart Néptánccsoport szórakoztatta a közönséget, Farkas Mónika és Farkas István kisiskolások pedig népdalokat adtak elő. Nem hiányozhatott a tombola sem.

Fotó: Barabás Ákos

Már az elejétől kezdve egy fajta csapatépítőként képzeltük el ezt a rendezvényt, amelynek célja, hogy összefogjuk a község lakóit. Rendszerint nagyjából két utca lakóiból állt össze egy csapat, amelynek sok esetben olyan tagjai vannak, akik csak itt a rendezvényen találkoznak

– magyarázta lapunknak Gyerkó Levente polgármester, aki szerint egy jó mulatság alapja a „falustársakkal” való találkozás, a közös munka és baráti beszélgetések.

Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A mostanihoz hasonló ünnepségek után rendszerint megmaradt némi szalonna, zsír vagy éppen levesnek való, amit szívesen átadnak a rászorulókat segítő szervezeteknek, ám a polgármester ezt ezt kevésnek gondolta, ezért is keresett fel több udvarhelyszéki vállalkozót támogatás reményében. Ennek meg is lett az eredménye, idén például a cégtulajdonosoknak köszönhetően

négy disznód tudtak karitatív célokra felajánlani.

{A}

A kedvezményezettek a székelykeresztúri súlyosan sérült gyerekek elhelyező központja, illetve a szintén keresztúri családi típusú elhelyező központ, a székelyudvarhely Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium bentlakása, valamint Kőhalmi Református Szórvány Diákotthon. A felsorolt szervezetek csapatai részt vettek a toron, és saját igényeik szerint dolgozhatták fel a disznókat. Gyerkó abban bízik, hogy jövőre megnő támogatók száma, így még több szervezetnek tudnak majd segíteni.

Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Nekem az a legfontosabb, hogy ne csak azok érezzék jól magukat, akik eljöttek a rendezvényre, hanem azok is, akiknek valamiért nincs lehetőségük itt lenni, esetleg a társadalom peremére szorultak

– fogalmazott.

Feleki Ildikó, a súlyosan sérült gyerekeknek segítő keresztúri intézmény vezetője rámutatott, a felajánlásnak köszönhetően egy kis színt vihetnek a gyerekek étrendjébe, akik másképp nem tapasztalhatják meg ezeket a finom házias ízeket. Egyebek mellett kolbászt, vérest, májast és kocsonyát is készítenek a segítségként kapott disznóból.

{P12}

{P13}

{P18}

Bodó József, a családi elhelyező központ vezetője elmondta, ők kolbászt töltenek a sertés húsából, amit június elsején adnak majd át a gyerekeknek. Szegedi László Tamás, Brassó megyei református esperes, aki a kőhalmi szórvány diákotthont képviselte, nagyon hálás volt az adományként kapott disznóért. Mint mondta, minden porcikáját feldolgozzák a sertésnek, amit az intézményük lakói és dolgozói fognak elfogyasztani. A diákotthonukban a szórványvidékről származó, nehéz családi helyzetűek élnek, akiknek a továbbtanulásban, illetve abban segítenek, hogy mindezt magyar nyelven tehessék.