Működő intézményt hagy maga mögött Demeter Ferenc, a csíkszeredai kórház leköszönő menedzsere
Kétségtelen, hogy egy működő intézményt hagy maga mögött Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere, akinek március 5-én jár le a mandátuma. Vele beszélgettünk.
– Gondolta volna, hogy ez egy évtizedes megbízatás lesz a vállalásból?
– Határozottan nem. A feleségemtől is csak három éves mandátumra „kaptam engedélyt”, de majdnem tíz év lett belőle. Engedélyt a feleségemtől azért kellett kérnem, mert ő is, én is háziorvos vagyok, és van egy közös praxisunk, a betegeink pedig számítanak ránk. Azért is döntöttem a távozás mellett, mert nagyon nagy teher egy háziorvosnak két praxist vinni tíz éven keresztül.
– Tudomásunk szerint ezalatt a közel tíz év alatt ön többször is muszájból vállalta el újra a menedzseri tisztséget. Hogyan emlékszik vissza ezekre a döntésekre?
– Nehéz döntéseknek tűntek, nem voltak kellemes időszakok. Amikor az ember minden igyekezete ellenére sem vívja ki a felettesei elismerését, akkor az az érzés támad benne, hogy távoznia kell, mert nem tudta teljesíteni azt, ami miatt alkalmazták. Az akkori döntéseim viszont arról kellett szóljanak, hogy az elkezdett folyamatokat tovább kell vinni, mert a kórháznak szüksége volt egy menedzserre, menedzsmentre, vezetésre.
– A kórház 2010-ben az egészségügyi minisztérium hatásköréből átkerült Hargita Megye Tanácsának ügykezelésébe. Milyen változásokat hozott ez az intézmény életében,illetve az ön munkájában?
– Hozott jó is rosszat is. Kellemetlent azáltal, hogy állandóan kellett jelenteni a megyei önkormányzatnak, de ez végül is normális. Persze olykor ezt egy kicsit túlzásba vitték, vagy csak mi éreztük úgy, hogy túlzásba viszik, de ez van, ezzel kell tovább élni. Viszont nyilván a pozitív változások voltak túlsúlyban. Először is, a változás következtében könnyebben tudtunk kommunikálni, az igényeinket megfogalmazni, ezek az igények pedig általában meghallgatásra is találtak, és a problémáinknak a megoldása könnyebbé, kézzelfoghatóbbá vált. Itt gondolok a sok stratégiai, funkcionális fejlesztésre, amelyek az utóbbi időben bekövetkeztek, továbbá az intézmény költségeinek finanszírozásában is nagy részt vállaltak. Tulajdonképpen mindenben támogatást kaptunk, ennek is tudható be, hogy a kórház, kiváltképpen az utolsó három-négy évben óriásit fejlődött.
– Kétségtelen, hogy az elmúlt években óriásit fejlődött az intézmény. Melyik volt az a pont, ahonnan ez a folyamat elindult?
– A kórháznak a fejlődése az elmúlt tíz év alatt folyamatosan zajlott. Amikor 2008-ban idekerültem, beütött a gazdasági válság, és azzal vigasztaltak már a menedzsmentkurzus előadói is, hogy ez egy nehéz év lesz, de majd azt követően minden jobb lesz. Inkább mind-mind csak rosszabb lett, nehéz volt úgymond túlélni abban az időszakban. Például spontán sztrájkok alakultak ki azért, mert nem tudtuk az alkalmazottak fizetését száz százalékban kiadni határidőkre. De ez nem a mi hanyagságunk miatt volt, hanem mert a biztosítási pénztár nem tudta a szolgáltatásainkat időben fizetni a válság miatt. Azon kívül,
A kórház balánbányai és a gyimesfelsőloki egységeiről van szó, amelyek fenntartása akkoriban több mint havi ötvenezer lejbe került, viszont az ottani lakosságnak haszna alig volt belőle. Ezeket az egységeket bezártuk, persze a személyzetet átvettük, így nem került senki az utcára. Ezzel a megtakarítással sikerült túlélni a nehéz időszakokat, amikor kevés finanszírozást kaptunk a biztosítási pénztártól, folyamatosan csökkent a beteglétszám, nagyon sok osztályon orvoshiány volt. Akkoriban
Manapság már csak azok az osztályok vannak kívánnivaló állapotban, amelyek várhatóan el kell költözzenek, itt gondolok például a kórház csíksomlyói egységére, ahol béreljük az épületet, és nem fejleszthetünk.
– Tehát fokozatosan történt a fejlődés az elmúlt évtizedben?
– Így van, a fejlődés fokozatos volt a tíz év alatt, viszont csak az utóbbi esztendőkben ért be a munka gyümölcse. Én már a megbízatásom első évében elmentem Marosvásárhelyre, hogy tárgyaljak végzős orvostan-hallgatókkal, hogy elmondjam, mik a kórházunk szükségletei. Persze visszaemlékezve azokra az évekre, mindenki azt mondja, hogy nem igazán csábítja Csíkszereda, még a csíkiakat sem, mert nem volt valami jó híre a kórházunknak. Aztán idővel, apró lépések következtében,
Emellett, gazdasági szempontból is nagyot fejlődtünk. Ha az első években éppen csak túléltünk, azaz néhány éve még a csőd szélén álltunk, ezt a trendet sikerült megfordítani. S oda jutottunk el mára, hogy már néhány millió lejt fejlesztésekre tudunk szánni a szolgáltatásaink ellenértékéből befolyó összegekből. Ez nagyon fontos, mert eddig a központi költségvetésből kapott pénzalapokat csak az év második felében kaptuk meg, nagyon kevés idő alatt kellett elköltenünk. Így viszont az év első felében is előkészíthetünk pályázatokat, gondolkodhatunk nagyobb volumenű fejlesztésekben.
– Mit gondol, milyen kórházat hagy maga után mint menedzser?
– Egy dinamikusan fejlődő kórházat. Hogy milyen szintre értünk el, nos ez relatív, hiszen a kielégített szükségletek újabb szükségleteket szülnek, tehát sosem lehet megállni. De úgy érzem, hogy dübörög a kórház fejlődésének a motorja. Ez megnyilvánul a fokozatosan növekvő beteglétszámban, illetve abban, hogy egyre inkább komplexebb eseteket tudnak ellátni az orvosaink. Manapság egyre ritkább az a nehéz eset, amit el kell küldenünk egy egyetemi központba. Ezeken kívül, sikerült új orvosi szakmákat hozni a kórházba, elég sokat ahhoz képest, hogy mi csak egy szerény, megyei sürgősségi kórház vagyunk.
Azért beszélek csak sebészekről, mert úgy látom, hogy ezek a szakmák voltak a legjobban elhanyagolva, és az a véleményem, hogy egy megyei sürgősségi kórháznak a sebészeti szakmáit kell elsősorban fejleszteni. Sürgősségi kórház elsősorban a sürgősségekkel kell foglalkozzon, persze nem csak ezzel kizárólag. A krónikus betegeknek is ellátást kell biztosítani, kiváltképpen egy olyan egészségügyi környezetben, ahol a magánszféra eléggé vékonyan mutatkozik. Tehát a hiányszakmákat itt is minél jobban kell pótolni. Továbbá sikerült az ellátási, az étkeztetési, a technikai- és orvosi műszerekkel való felszereltségen is javítani. Beszéltem ugye arról, hogy korábban sok csíki páciens inkább más, környező városok kórházaiban kezeltette magát, de szerencsére és büszkeségünkre ez a folyamat mára megfordult.
– Melyek az intézmény legfőbb előnyei?
– Az egyik nagy előnye az, hogy az
Ezen kívül a szolgáltatásaink hozzáférhetősége is egy nagy előny. Az osztályaink nagy részében az elszállásolási lehetőségek átlagon felüliek, amely a romániai kórházakat illeti, az étkeztetésünk színvonala alapján is a felső régióban helyezkedünk el. Óriási előny az is, hogy fejlődő trendben van a szolgáltatásaiknak a minősége szakmai szempontból, továbbá műszaki felszereltség szempontjából is. Például a CT- és MRI szolgáltatások olyan szinten hozzáférhetőek a bennfekvő betegeink számára, hogy még egyes nyugat-európai kórházak is megirigyelnék, erre konkrét példákat is tudok.
– Beszéljünk egy kicsit az árnyoldalakról is. Mit gondol, melyek a kórház legnagyobb hátrányosságai manapság?
– Az egyik az, hogy még nem tudunk minden orvosi szakmában megfelelő szintű ellátást biztosítani, illetve még helyhiánnyal küszködünk, mert a főépületünk a hetvenes években épült, az akkori szükségleteknek megfelelően. Előfordul, hogy zsúfoltság van, főleg a járóbeteg rendelő szintjén, erre viszont van megoldásunk. Egy pályázati kiírásnak köszönhetően a régi poliklinika épülete át lesz alakítva egy modern diagnosztikai központtá. Továbbá hátrány, hogy
Olvastam egy tanulmányt nemrég, amely azt állította, hogy Románia legrégebbik kórháza az 1930-as években épült. A tanulmány szerzői valószínűleg nem tudnak a csíksomlyói alegységünkről, amely még a 17. században épült. Talán nem elég gördülékeny a rendszer még, de nagyon sokat fejlődtünk, és tovább fejlődünk.
– Márciustól tehát abbahagyja a napi menedzseri teendőket. Mik lesznek a további tervei?
– Szeretnék visszatérni a háziorvosi szakmámhoz, mivel szerettem azt, amit csináltam. Szerettem a menedzser tisztséget is, de az alapszakmámat is. Csíkszentgyörgyön van a közös rendelőnk a feleségemmel.
Persze, amely eset meghaladja a tudásomat, továbbküldöm. A magánéletemben mindig is féltem attól, hogy nehogy tevékenység, feladat nélkül maradjak, tehát, hogy unatkozzak. Ezért ötven éves koromban beiratkoztam festészetet tanulni, és el is végeztem egy három éves képzést a csíkszeredai népművészeti iskolában. Van egy berendezett kicsi stúdióm, s amikor ráérek, akkor festegetek. Azon kívül kertészkedek, fontosnak tartom az egészséges élelmiszerek előállítását. Van egy veteményeskertem, amelyben biokultúr növényeket termesztek. Ellátom legalább a szűkebb környezetemet ilyen jellegű táplálékokkal.