Több térfigyelő kamerát kértek, megkapják

Bíró Blanka 2018. február 14., 20:51

Néhány év szünet után ismét bővítik Sepsiszentgyörgyön a térfigyelő kamerák rendszerét.

Illusztráció Fotó: Veres Nándor

Antal Árpád polgármester elmondta, egy internetes felmérésben a városlakók felvetették ezt a kérdést, többen megfogalmazták, hogy több kamerára lenne szükség a közterületen.

Néhány évvel ezelőtt elindítottuk ezt a folyamatot, aztán az lelassult, mert sokan bírálták, arra hivatkozva, hogy a túl sok kamera Big Brother-hangulatot eredményez. Idén viszont tovább bővítjük a rendszert

– részletezte a polgármester.

{A}

Jelenleg a városban több mint negyven kamera működik, ezek között vannak négykamerás, összetett rendszerek, melyek több szögből rögzítik a felvételeket, a város bejáratainál több kamera is van, ezek nemcsak az utat, hanem a rendszámokat is rögzítik, tájékoztatott Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője. Hadnagy lapunknak elmondta,

a személyi jogok szigorú tiszteletben tartásával kezelik a felvételeket,

azokhoz csak a rendőrség, vagy a bíróság fér hozzá, bűncselekmények, kihágások dokumentálásában, az elkövetők azonosításában nyújtanak segítséget. A kamerák által rögzített felvételeket harminc napig tárolják, majd letörlik. Figyelik a tereket, a forgalmas útkereszteződéseket, a főteret. Ezek

a térfigyelők mozgathatók, tehát ha úgy ítélik, hogy valahol nagyobb szükség van a felügyeletre, egyszerűen áttelepítik a berendezést.

Illusztráció Fotó: Veres Nándor

Hadnagy István úgy véli, a rendszer a megelőzésben is nagy szerepet játszik. Ezekkel a vandálokkal is eredményesen vették fel a harcot, hiszen korábban sok bosszúságot okoztak az összefirkált falak, kitört lámpaoszlopok, megrongált vagy felgyújtott kukák, megcsonkított facsemeték, ám amióta egyre több téren szereltek fel kamerákat, ez a jelenség visszaszorult.